„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség a Siófoktól

2014. aug. 15.
  • Facebook

Viszonylag jó első félidei játéka után a második felvonásban nagyon nem ment együttesünknek, mely végül 32-28-as vereséget szenvedett a Siófoktól a váci Ipress Kupa első mérkőzésén.

A váci Ipress Kupán szerepel hétvégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. Mátéfi Eszter tanítványai a mai nyitónapon a Siófok KC ellen léptek először pályára, míg délután fél öttől a Fehérvár KC lesz az ellenfelük
A Siófok elleni összecsapásról hiányzott a kisebb sérüléssel bajlódó Bulath Anita, így Mátéfi Eszter vezetőedzőnek valamelyest át kellett szerveznie együttesünk támadójátékát. Ugyan a meccs első találatát a nyáron alaposan megerősített Balaton-parti egylet szerezte, hamar átvette a vezetést csapatunk, mely a tízedik perc végére 5-2-re meglógott ellenfelétől. A következő öt percben viszont sokat hibázott a Kohász, s Mátéfi Eszternek időt is kellett kérnie, hogy rendezze a sorokat (5-5). Ez jót is tett a mieinknek, akik a folytatásban ismét magukhoz ragadták az előnyt, s Vig Vivien védéseinek, valamint Ferling és Kamper góljainak köszönhetően 12-8-ra is elhúztak ellenfelüktől. Az utolsó öt-hat perc hektikus játékot hozott, melyben sajnos nálunk volt több a hiba, s bár a siófokiak kétszer is egalizáltak, Berta utolsó másodpercben szerzett találatával mégis a Kohász vonulhatott minimális fórral a pihenőre (15-14).
A második felvonás elején Gera második gólja után ismét kettővel vezettünk, ám a folytatás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a dunaújvárosi szakvezetés elképzelte. Támadásban sok hibát követtek el játékosaink, s a védekezés, valamint a visszarendeződés sem volt megfelelő, így ellenfelünk nem csak egalizált, hanem fordított is, így Mátéfi Eszternek a 42. percben, 18-22-es állásnál ismét időt kellett kérnie. Sajnos ez sem segített a mieinknek, akik továbbra is sok hibával játszottak, amit könyörtelenül kihasznált a Siófok, így 21-27-nél jöhetett az újabb időkérés. Ekkor Kamper Olívia vette vállára csapatunkat, s két gólt is szerzett, majd miután Ács is megvillant már a Siófoknak kellett időt kérnie (24-27). Az újabb rövid pauzát két gyors találattal zárta ellenfelünk, mely az 53. percre ismét hat fával meglógott, s úgy tűnt, hogy végleg eldöntötte ezzel a találkozót (25-31). A véghajrában mindent elkövetett együttesünk a felzárkózásért, s ugyan sikerült is két fával megnyernie az utolsó hat-hét percet, de a meccset ezzel együtt a Siófok hozta 32-28-ra. Folytatás délután fél öttől a Fehérvár KC ellen.

DKKA – Siófok KC 28-32 (15-14)
Gólszerzőink: Ferling 7, Kamper 6, Ács 3, Vincze 2, Hosszu 2, Rádl 2, Gera 2, Berta 2, Takács D. 1, Sánta 1.

További hírek

I.BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa sajtótájékoztató

I.BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa sajtótájékoztató

2020. aug. 15.

A koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok sportoló gyerekeinek támogatására fogott össze a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) valamint a BioTechUSA, Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő gyártója. A Kohászt működtető DKKA Nonprofit Kft. szervezésében, rendhagyó felkészülési tornát rendeznek.

DKKA online sajtótájékoztató 2020. augusztus 14; 11:00

DKKA online sajtótájékoztató 2020. augusztus 14; 11:00

2020. aug. 14.
Óbudáról a BioTechUSA székházából jelentkezünk élőben ma délelőtt 11:00-kor! Hajrá Kohász!
https://youtu.be/HY_rjQgTvXU
Sima győzelem Érden

Sima győzelem Érden

2020. aug. 08.

Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta pénteken délelőtt Érden a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. Az eredmény megnyugtató 8 gólos győzelem lett, kisebb hullámvölgyek mellett.

Bemutatkozik a DKKA serdülő és ifi csapata 2020/21.

Bemutatkozik a DKKA serdülő és ifi csapata 2020/21

2020. aug. 03. #DKKA utánpótlás

Videoklipp készült az Ifi és serdülő I. csapat egyéni képeiből

Felkészülési meccs a Debrecen ellen

Felkészülési meccs a Debrecen ellen

2020. aug. 01.

Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csarnokában játszott felkészülési mérkőzést pénteken a Debrecen és a Dunaújváros élvonalbeli női kézilabda csapata. Vágó Attila értékelte a mérkőzést.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat