„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Döntetlen a végére

2014. aug. 16.
  • Facebook

Az első félidő nagy részében vezetett csapatunk a Vác elleni találkozón, ám az Ipress Kupa utolsó dunaújvárosi mérkőzésén mégis a mieinknek kellett hajrázniuk ahhoz, hogy 18-18-ra mentsék az eredményt.

Az Ipress Kupa utolsó mérkőzését a házigazda Vác csapatával játszotta ma délután együttesünk. Mely ugyan már a második percben hátrányba került, ám Ferling és Hosszu találataival hamar átvette a vezetést, s mivel a folytatásban is jól védekezett, Kamper 8. percben szerzett gólja után 3-1-es újvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. Mátéfi Eszter tanítványai a folytatásban is tartották egy-kétgólos előnyüket, ám a játékrész derekán egy kisebb hullámvölgybe kerültek, s ennek köszönhetően a váciak ki tudtak egyenlíteni (6-6). Erre sorozatban szerzett három góllal válaszolt együttesünk, s bár a sok hibát hozó első félidőben jól küzdött a házigazda, a félidei pihenőhöz érve még mindig a Kohász állt jobban két találattal (9-11).
A térfélcserét követően viszont állva, vagy talán még az öltözőben maradt együttesünk, hiszen a vendéglátók pillanatok alatt egalizáltak, a vezetést is átvették, miközben a mieink több technikai hibát is elkövettek. A 43. percig mindössze egyetlen dunaújvárosi találat született a második félidőben, s ennek is köszönhetően a játékrész dereka felé közeledve már három fával állt jobban a váci egylet (15-12). Mely egészen az 50. percig tartotta is biztosnak tűnő előnyét, ám Rádl és Gera góljaival minimálisra csökkentette hátrányát a Kohász (16-15). A véghajrá nagy izgalmakat hozott, s bár egy perccel a lefújás előtt még kétgólos hátrányban volt csapatunk, Kamper két sikeres hetesével sikerült az utolsó pillanatokban 18-18-as döntetlenre menteni a meccset.

Ipress-Center Vác – DKKA
18-18
(9-11)
Gólszerzőink: Kamper 5, Vincze 5, Ferling 3, Gera 2, Hosszu 1, Sánta 1, Rádl 1.
 

További hírek

Élő: DKKA - MTK

Élő: DKKA - MTK

2020. feb. 21.

Élő közvetítésünket a K&H Ligából az alábbi linken láthatják 18.00-tól.

Újabb rangadó előtt

Újabb rangadó előtt

2020. feb. 20.

A mieinkkel azonos pontszámmal álló MTK Budapest gárdája ellen lép pályára pénteken este akadémiánk felnőtt csapata.

Az utánpótlás helyzete továbra is rendezett

Az utánpótlás helyzete továbra is rendezett

2020. feb. 19. #DKKA utánpótlás

Az elmúlt időkben több jogos kérdés érkezett Akadémiánkhoz szülőktől, játékosoktól, edzőktől az utánpótlással kapcsolatban is.

Közlemény

Közlemény

2020. feb. 18.

Mátyás Gábor, Akadémiánk ügyvezetője az alábbi tájékoztatást szeretné eljuttatni a szurkolókhoz a felnőtt csapatunkat illetően.

Busz az MTK elleni mérkőzésre

Busz az MTK elleni mérkőzésre

2020. feb. 16.

Szurkolói információ a február 21-i szekszárdi találkozónkkal kapcsolatban.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat