„ACÉL A SZÍV!”
Megkezdődött a bérletek árusítása, itt vannak az érvényes jegyárak
A bajnoki rajt közeledtét jelzi, hogy a klubházban munkanapokon 8.00 és 16.00 óra között megvásárolhatók a 2014/2015-ös szezonra szóló bérletek.
Jó hír a szurkolóknak, hogy annak ellenére, hogy nemzetközi mérkőzés is szerepel a látogatható események listáján, tavalyi áron kerülnek forgalomba a bérletek. A felnőtt 10.000-, a diák/nyugdíjas 5.000 Ft, melyből 1.000, illetve 500 Ft az alapítvány számlájára kerül. Nem csak azért érdemes bérletet váltani, mert így olcsóbb egy mérkőzés megtekintése, hanem azért is, mert a bérleteseknek a hazai találkozók szünetében tombolasorsolást rendeznek, és két alkalommal közös partyra invitálják őket a felnőtt keret játékosaival.
Rögzítésre kerültek a hivatalos jegyárak is. Ezek szerint a hazai mérkőzésekre a felnőtt 1.600-, a diák és nyugdíjas jegyek 800 Ft-ba kerülnek. Külön állójegy nem lesz. Szintén jó hír a szurkolóknak, hogy a dunaújvárosi lakcímkártyával rendelkező, vagy szurkolói kártyát kiváltó nem dunaújvárosi lakosok 50% -os kedvezménnyel léphetnek a csarnokba, vagyis számukra a belépő 800-, illetve 400 Ft lesz - ahogy az elmúlt bajnokságban. Az említett szurkolói kártya 1.000 Ft-ba kerül, és folyamatosan kiváltható a klubházban, vagy a mérkőzések előtt.
A bérletekkel és szurkoló kártyával kapcsolatos információk az akadémia elérhetőségein folyamatosan kérhetők.
E-mail: titkarsag@kohaszkezi.hu
Tel.: 06305391147, vagy 06305392147
További hírek
Az első perctől az utolsóig figyelni kell!
2017. nov. 10.Rendkívül nehéz mérkőzés vár együttesünkre az EHF Kupa harmadik fordulójának odavágóján.
Ahogy vártuk - Simán tovább
2017. nov. 08.Az első félidőben még akadt gond a védekezéssel, ám a fordulás után állva hagyta csapautnk a Szent István OTP gárdáját, s könnyed, 36-28-as győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa negyedik fordulójába.
"Mi vagyunk az esélyesek!"
2017. nov. 08.A Szent István OTP elleni fővárosi kupamérkőzésen lép pályára ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.
Győzelem az Üstökös Kupán
2017. nov. 06. #DKKA utánpótlásAkadémiánk együttese nyerte meg az Üstökös Kupa U13-as korosztályának küzdelmeit.