„ACÉL A SZÍV!”
Megkezdődött a bérletek árusítása, itt vannak az érvényes jegyárak
A bajnoki rajt közeledtét jelzi, hogy a klubházban munkanapokon 8.00 és 16.00 óra között megvásárolhatók a 2014/2015-ös szezonra szóló bérletek.
Jó hír a szurkolóknak, hogy annak ellenére, hogy nemzetközi mérkőzés is szerepel a látogatható események listáján, tavalyi áron kerülnek forgalomba a bérletek. A felnőtt 10.000-, a diák/nyugdíjas 5.000 Ft, melyből 1.000, illetve 500 Ft az alapítvány számlájára kerül. Nem csak azért érdemes bérletet váltani, mert így olcsóbb egy mérkőzés megtekintése, hanem azért is, mert a bérleteseknek a hazai találkozók szünetében tombolasorsolást rendeznek, és két alkalommal közös partyra invitálják őket a felnőtt keret játékosaival.
Rögzítésre kerültek a hivatalos jegyárak is. Ezek szerint a hazai mérkőzésekre a felnőtt 1.600-, a diák és nyugdíjas jegyek 800 Ft-ba kerülnek. Külön állójegy nem lesz. Szintén jó hír a szurkolóknak, hogy a dunaújvárosi lakcímkártyával rendelkező, vagy szurkolói kártyát kiváltó nem dunaújvárosi lakosok 50% -os kedvezménnyel léphetnek a csarnokba, vagyis számukra a belépő 800-, illetve 400 Ft lesz - ahogy az elmúlt bajnokságban. Az említett szurkolói kártya 1.000 Ft-ba kerül, és folyamatosan kiváltható a klubházban, vagy a mérkőzések előtt.
A bérletekkel és szurkoló kártyával kapcsolatos információk az akadémia elérhetőségein folyamatosan kérhetők.
E-mail: titkarsag@kohaszkezi.hu
Tel.: 06305391147, vagy 06305392147
További hírek
Csapó Kyra Metzbe szerződött
2017. okt. 28.Akadémiánk saját nevelésű kapusa a francia bajnokságban és a BL-ben is hibátlanul szereplő Metz együttesében játszik a szezon hátralévő részében.
Nem bírtunk a győri fallal
2017. okt. 27.A házigazda győriek magabiztos, 29-17-es sikert arattak együttesünk ellen a K&H női kézilabda liga ma esti fordulójában.
A címvédő következik
2017. okt. 27.A bajnoki címvédő, s a hazai pontvadászatban hibátlan Győr otthonába látogat együttesünk ma este.
Beharangozó a Győri Audi ETO KC - DKKA K&H női kézilabda liga - 6. forduló.
2017. okt. 26.Beharangozó a Győri Audi ETO KC - DKKA K&H női kézilabda liga - 6. forduló.
A mérkőzés időpontja 2017. október 27., 18:00
Megérdemelten jutottunk tovább
2017. okt. 25.A CSM Roman együttesétől elszenvedett kétgólos vereség ellenére is megérdemelten jutott tovább csapatunk az EHF Kupa harmadik körébe.