„ACÉL A SZÍV!”
Megkezdődött a bérletek árusítása, itt vannak az érvényes jegyárak
A bajnoki rajt közeledtét jelzi, hogy a klubházban munkanapokon 8.00 és 16.00 óra között megvásárolhatók a 2014/2015-ös szezonra szóló bérletek.
Jó hír a szurkolóknak, hogy annak ellenére, hogy nemzetközi mérkőzés is szerepel a látogatható események listáján, tavalyi áron kerülnek forgalomba a bérletek. A felnőtt 10.000-, a diák/nyugdíjas 5.000 Ft, melyből 1.000, illetve 500 Ft az alapítvány számlájára kerül. Nem csak azért érdemes bérletet váltani, mert így olcsóbb egy mérkőzés megtekintése, hanem azért is, mert a bérleteseknek a hazai találkozók szünetében tombolasorsolást rendeznek, és két alkalommal közös partyra invitálják őket a felnőtt keret játékosaival.
Rögzítésre kerültek a hivatalos jegyárak is. Ezek szerint a hazai mérkőzésekre a felnőtt 1.600-, a diák és nyugdíjas jegyek 800 Ft-ba kerülnek. Külön állójegy nem lesz. Szintén jó hír a szurkolóknak, hogy a dunaújvárosi lakcímkártyával rendelkező, vagy szurkolói kártyát kiváltó nem dunaújvárosi lakosok 50% -os kedvezménnyel léphetnek a csarnokba, vagyis számukra a belépő 800-, illetve 400 Ft lesz - ahogy az elmúlt bajnokságban. Az említett szurkolói kártya 1.000 Ft-ba kerül, és folyamatosan kiváltható a klubházban, vagy a mérkőzések előtt.
A bérletekkel és szurkoló kártyával kapcsolatos információk az akadémia elérhetőségein folyamatosan kérhetők.
E-mail: titkarsag@kohaszkezi.hu
Tel.: 06305391147, vagy 06305392147
További hírek
Még nem jutottunk tovább
2017. okt. 16.A hétgólos előny ellenére is a győzelemre kell törekednie együttesünknek a CSM Roman elleni EHF Kupa párharc visszavágóján.
Végül biztos siker az EHF kupában
2017. okt. 14.A második félidő elején még kétgólos hátrányban volt, de nagyot küzdött, s végül hétgólos, 31-24-es sikert aratott együttesünk a CSM Roman elleni EHF Kupa találkozón.
A győzelem a legfontosabb
2017. okt. 13.A siker reményében várja a CSM Roman elleni EHF Kupa odavágót együttesünk irányítója, Szalai Babett is.
A Szent István OTP ellen játszunk a Kupában
2017. okt. 10.Az NB I/B-ben szereplő szent István OTP lesz felnőtt csapatunk ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Sima győzelmek a megyeszékhelyen
2017. okt. 10. #DKKA utánpótlásElső osztályú serdülő és ifjúsági csapatunk is idegenben ütötte ki az Alba Fehérvár KC fiataljait.