„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tanulságos siker

2014. szep. 09.
  • Facebook

Nehéz mérkőzésen aratott egygólos sikert a Mosonmagyaróvár elleni hétvégi bajnokin együttesünk, melynek vezetőedzője a játékosok küzdőszellemével elégedett volt, ám azt is látja, hogy miben kell még javulnia csapatának.

Nagyon fontos győzelemnek örülhetett együttesünk a hétvégén. Mátéfi Eszter tanítványai a tehetséges fiatalokból álló Mosonmagyaróvár otthonából hozták el a két bajnoki pontot, némiképp halványítva ezzel a Siófok elleni vereség emlékét.

Nagyon kellett

A vasárnapi találkozóról természetesen igyekezetünk kifaggatni vezetőedzőnket is, aki érthetően örült a két szerzett pontnak, melyért keményen meg kellett dolgoznia együttesének.
- Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, mivel a Mosonmagyaróvár csapatát tehetséges, fiatal játékosok alkotják, akik szép győzelemmel kezdték a szezont, így ezúttal is felszabadultan, minden különösebb teher nélkül játszhattak. Ezzel szemben bennünk azért még ott volt a Siófok elleni vereség emléke, s hiába igyekezetünk túltenni magunkat a nyitófordulóban történteken, látszott a játékunkon, hogy a fokozott elvárások miatt van némi nyomás a csapaton. Ezt természetesen igyekezetünk is leküzdeni, s úgy gondolom, hogy az első félidei játékunkkal nem is volt probléma, tizenkét gólt kaptunk, tizenhatot szereztünk, ami idegenben mindenképpen jónak mondható. A gondok a második félidőben kezdődtek, hiszen a Siófok ellen látott technikai hibák számát ugyanis sikerült lecsökkentenünk, de a támadások befejezésével, sok gondunk akadt. A helyzeteket sikerült szépen kialakítanunk, ám amikor a kapussal szembekerültünk, rendre rossz megoldásokat hoztunk, s ezzel felhoztuk ellenfelünket. Szerencsére a véghajrában rutinosan tettük a dolgunkat, s nem engedtük már ki kezünkből a győzelmet, így ha nehezen is, de megérdemelten nyertünk 22-21-re.

Van még feladat

Mátéfi Eszter szerint azonban bőven van még min javítania az együttesnek, hiszen hiába a rendre jó kapusteljesítmény és a stabil védekezés, a lőtt gólok számával ezúttal sem lehetett elégedett.
- Olyan nagy gond nincs a játékunkkal, hiszen hátul továbbra is nagyon stabilak vagyunk, s ebben tudjuk hozni azt a szintet, amit az elmúlt szezonban megszokhattak tőlünk a drukkerek. Támadásban viszont még igen messze vagyunk ettől, ezt látjuk mi is, s ezen dolgozunk kiemelt figyelemmel. Ez egy természetes folyamat, hiszen az új játékosoknak még be kell szokniuk, el kell sajátítaniuk játékrendszerünket, de az nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy Rádl Tímea és Gera Szimonetta hosszú időre kidőlt, s Bulath Anita sem teljesen egészséges már egy ideje. A csapat tagjai azonban nagyon jó mentalitással dolgoznak, látszik, hogy ők is azt szeretnék, hogy még előrébb lépjünk, ezért biztos vagyok abban, hogy meccsről meccsre fejlődni fogunk. Most szombaton például a Debrecen csapata érkezik Dunaújvárosba, mely ellen szintén nem lesz könnyű dolgunk, hiszen számukra is létkérdés a győzelem. A héten viszont azon fogunk dolgozni, hogy tovább gyorsítsuk, pontosítsuk támadásainkat, s ha ez a javulás párosul a Siófok és a Mosonmagyaróvár elleni küzdőszellemünkkel, akkor itthon tudjuk tartani a bajnoki pontokat.

További hírek

Teher nélkül játszhatunk

Teher nélkül játszhatunk

2022. máj. 13.

A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.

Biztos siker a Vasas ellen

Biztos siker a Vasas ellen

2022. máj. 07.

Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.

Revansra készül a Kohász

Revansra készül a Kohász

2022. máj. 06.

A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.

Siófoki öröm a Balaton partján

Siófoki öröm a Balaton partján

2022. ápr. 30.

Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.

Bravúrban bízva utazunk Siófoka

Bravúrban bízva utazunk Siófoka

2022. ápr. 29.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat