„ACÉL A SZÍV!”
Megyei rangadó előtt
Idegenben, a Fehérvár KC othtonában lép pályára holnap este hat órától együttesünk, melynek játékosai, s vezetőedzője is bízik abban, hogy ponttal, pontokkal térhet hazai a Kohász a megyei rangadóról.
A Debrecen magabiztos legyőzése után egy vélhetően sokkal nehezebb mérkőzés vár szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére, mely ezúttal a megyei rivális Fehérvár KC csapatához látogat este hat órától. A székesfehérváriak a mieinkhez hasonlóan kezdték a bajnokságot, hiszen eddig eltelt három mérkőzésükből kettőt megnyertek, s egyet elveszítettek, s nyilván ezúttal sem lehet más céljuk, mint a két pont megszerzése, ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elárult, ez a célja együttesünknek is, mely csak az eddig látott jó védekezéssel, s pontos támadójátékkal érheti el a remélt győzelmet idegenben.
- Fontos volt számunkra, hogy magabiztosan legyőzzük a Debrecen csapatát, bár akad még javítani való a csapat játékán, úgy gondolom, hogy visszatalálunk arra az útra, amelyen a tavalyi szezon nagy részében jártunk. Erre szükség is lesz a remélt sikerhez, ugyanis hétvégi ellenfelünk jó csapatot alkot, amelyet eredményei is bizonyítanak, s biztosan nagyon nehéz dolgunk lesz Székesfehérváron. Különösen úgy, hogy ők legutóbb Vácon tudtak nyerni, ami miatt biztosan tele vannak önbizalommal, ám a célunk ettől még nem változik, ponttal, pontokkal szeretnék hazajönni. A fehérváriak igen jó játékosokkal rendelkeznek, keményen védekeznek, s mögöttük Kiss Éva kapus adja a biztos hátteret, ezért pontosan, türelmesen kell támadnunk, s nagyon oda kell figyelni a helyzetkihasználásunkra is. Védekezésben viszont nagyon határozottan kell teljesítenünk, s amennyiben képesek leszünk erre, úgy képesek lehetünk a pontszerzésre még úgy is, hogy állandó sérültjeink mellett Bulath Anita és Ferling Bernadett sem teljesen egészséges, de várhatóan mindketten vállalják majd a játékot.
További hírek
Bővülő utánpótlás szakág
2021. aug. 04. #DKKA utánpótlásA héten már az utánpótlás csapataink is elkezdték a felkészülést.
Sima sikerek az edzőmeccseken
2021. júl. 31.Idegenben és itthon is magabiztos győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese.
Elkészült a sorsolás
2021. júl. 23.Hazai pályán kezdi, s itthon is fejezi be a 2021/2022-es bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Újra munkában a felnőttek!
2021. júl. 19.Új szakmai igazgatóval, szinte teljes kerettel kezdte meg a felkészülést a 2021/2022-es szezon küzdelmeire akadémiánk felnőtt együttese.
Profiként számolnak velük!
2021. júl. 17. #DKKA utánpótlásHárom fiatal játékos írt alá hosszútávú szerződést csapatunkkal.