„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ma a Békéscsaba ellen

2014. okt. 04.
  • Facebook

Újabb hazai találkozó vár együttesünkre, mely ma este hat órától a Békéscsaba gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen győzelemi reményekkel.

Magabiztos sikert aratott az előző bajnoki fordulóban együttesünk, mely a Vác formációját múlta felül 27-20-ra. Mátéfi Eszer tanítványai a hétvégén ismét hazai pályán játszanak, ma este hat órától a hozzájuk hasonlóan hatpontos Békéscsaba ellen méretik meg magukat Ferlingék. A Kohász szakvezetője nem számít könnyű mérkőzésre, ám mint azt elárulta, csak az lehet a céljuk, hogy itthon tartsák a győzelemért járó bajnoki pontokat.
- Jól sikerült a Vác elleni mérkőzésünk, melyen jó védekezéssel tudtuk húsz gólon tartani ellenfelünket, s támadásban is előrébb tudtunk lépni. A héten keményen dolgoztunk azon, hogy tovább javuljunk a játék különböző elemeiben, s Triscsuk Krisztinát is a lehető leghamarabb be tudjuk építeni az együttesbe. Úgy látom, hogy a Békéscsaba egy felszabadult, lendületes játékot játszó csapatot alkot, melyben a rutin és a fiatalság alkot jó elegyet, hiszen erős kezdősora mögött tehetséges, lelkes fiatalok várnak bevetésre. Nekünk azonban továbbra is saját magunkkal, saját teljesítményünkkel kell foglalkoznunk, s azzal, hogy a mai mérkőzésen rá tudjuk kényszeríteni akaratunkat ellenfelünkre. Kemény és hatékony védekezést várok a csapat tagjaitól, míg támadásban azt, hogy még lendületesebben és eredményesebben tegyük a dolgunkat. A legfontosabb számunkra ezúttal is a két pont megszerzése lesz, s remélem, hogy lelkes közönségünk segítségével ki is tudjuk harcolni ezt.

További hírek

DKKA-siker az akadémiák csatájában

DKKA-siker az akadémiák csatájában

2019. ápr. 03. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is legyőzte a NEKA második számú csapatait a korosztályos bajnokságok keddi fordulójában.

Újabb siker a megyében

Újabb siker a megyében

2019. ápr. 02. #DKKA utánpótlás

Végig vezetve aratott nyolcgólos győzelmet akadémiánk harmadik számú serdülő együttese a Martonvásár elleni megyei felnőtt bajnokin.

KEZEDBEN A JÖVŐD !

KEZEDBEN A JÖVŐD !

2019. már. 31. #DKKA utánpótlás

Tisztelt Támogatónk!

A „KEZEDBEN A JÖVŐD...” Alapítvány kuratóriumának nevében keressük Önt.

Ismét az FTC örülhetett

Ismét az FTC örülhetett

2019. már. 30.

Hiába a remek első félidő, a Fradi végül tíz góllal, 35-25-re legyőzte kézilabdázóinkat a K&H női kézilabda liga ma esti fővárosi összecsapásán.

Újra a Fradi ellen

Újra a Fradi ellen

2019. már. 29.

A bajnoki címre hajtó Ferencváros otthonában lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga hétvégi forudlójában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat