„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kiütéses győzelem

2014. okt. 04.
  • Facebook

Már az első felvonásban eldöntötte a pontok sorsát a Békéscsaba elleni bajnoki találkozón együttesünk, mely a szünethez érve tizenkét góllal vezetett, s végül kiütéses, 33-17-es sikert aratott a sportcsarnokban ma este.

A Békéscsaba elleni hazai fellépéssel folytatta a bajnoki mérkőzések sorozatát ma este csapatunk. Mátéfi Eszter tanítványai az egyértelmű győzelem reményében léptek pályára az összecsapáson, mely előtt megható pillanatoknak lehettünk szemtanúi, ugyanis ekkor búcsúztatta el az együttes vezetése Sánta Dórát, aki a héten jelentette be, hogy gerincsérülése miatt befejezi pályafutását.

Csak simán, könnyedén

A szomorú búcsú talán egy kicsit rá is nyomta a bélyegét az első percek hangulatára, hiszen az első két gólt a vendégek szerezték, akik az 5. perchez érve még 3-1-re vezettek, ám túl sokáig nem tartott ez az állapot, mert Bulath és Vincze találataival hamar egalizált a Kohász. Ugyan a vendégek még egyszer visszavették a vezetést ezt követően, de feljavuló védekezésével, valamint szélsőinek sikeres lerohanásaival pillanatok alatt meglógott ellenfelétől a Kohász, így a békéscsabaiak már a 9. percben időt kértek (7-4). Ez sem segített azonban a látogatókon, mert a folytatásban még egy lapáttal rátett addigi teljesítményére a Kohász, mely sorozatban szerezte góljait: a mieink felállt fal ellen és lerohanásokból is rendre eredményesek voltak, így a 20. percre gyakorlatilag el is dőlt a meccs (14-6). A félidő utolsó tíz perce sem hozott fordulatot, így a játék minden elemében jobb Mátéfi-csapat 21-9-es vezetéssel vonulhatott a tízperces pihenőre.
A térfélcserét követő első tíz percben is komoly volt a Kohász gárdájának fölénye, mely könnyedén növelte tovább vezetését, így a vendégek előtt egy nagyon komoly vereség rémképe is felvetődhetett (26-12). Mátéfi Eszter vezetőedző minden játékosának igyekezett lehetőséget adni a bizonyításra, s a sok csere miatt egy kicsit kapkodóbb lett a játék, de a vendégek így sem tudtak közelebb kerülni a Kohászhoz, mely továbbra is maximálisan kézben tartotta a találkozó irányítását (30-15). A véghajrá értelemszerűen semmi izgalmat nem tartogatott sőt, a mieink tovább növelték előnyüket, s a látottak alapján teljesen megérdemelten nyertek 33-17-re a rossz napot kifogó vendégek ellen.

Elégedettségi mutatók

A szép sikert követően természetesen nagyon boldog volt Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki ezúttal maximálisan elégedett volt játékosai teljesítményével.
- Végre azt játszottuk, amire képesek vagyunk, hiszen védekezésben és támadásban is kiválóan teljesítettek a lányok. Az első félidőben sikerült tekintélyes előnyt szereznünk, míg a második felvonásban mindenki lehetőséget kapott a játékra. Szép este volt ez a mai, úgy gondolom, hogy a szurkolók is jól szórakozhattak.

DKKA – Békéscsaba
33-17
(21-9)
DKKA: Triffa – Azari 4, Triscsuk 5, Takács D. 1, Vincze 4, Bulath 7, Ferling 4. Csere: Vig (kapus), Takács B., Hosszu 3, Berta 3, Kamper 1, Ferenczy 1, Ács, Kemény. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

2021. okt. 19. #DKKA utánpótlás

Október 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.

Ezúttal a Siófok örülhetett

Ezúttal a Siófok örülhetett

2021. okt. 16.

Hiába a jó első félidő, a második harminc percben támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így hazai pályán szenvedett 32-26-os vereséget a Siófoktól akadémiánk felnőtt csapata.

Itthon is legyőznék a Siófokot

Itthon is legyőznék a Siófokot

2021. okt. 15.

Kemény védekezéssel állítanák meg a Siófok rohanós játékát akadémistáink a két gárda szombat délutáni dunaújvárosi bajnokiján.

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

2021. okt. 14. #DKKA utánpótlás

Köteles Mira nemrégiben az MKSZ Komplex Tehetség Táborának válogató eseményén vett részt, és került be a legjobbak közé.

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

2021. okt. 12. #DKKA utánpótlás

Bulath Anitát, aki immáron szakmai igazgatóként árgus szemekkel figyeli az Akadémiára érkező fiatalokat, illetve két kulcsjátékosunkat, Szalai Babettet és Kazai Anitát kérdeztük

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat