„ACÉL A SZÍV!”
A hangulattal sincs baj
A Békéscsaba elleni magabiztos, szép siker nagyban meghatározta együtteüsnk heti munkáját. Csapatunk tagjai jókedvűen, lelkesen végzik napi feladataikat, s holnap már egy edzőmérkőzésen is pályára lépnek.
Ugyan a következő bajnoki mérkőzésre még közel két hetet várni kell, nem állt meg a munka együttesünknél. A Békéscsaba elleni fölényes győzelmet követően két szabadnapot kaptak a csapat tagjai, de mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elmondta, kedd óta ismét komoly munkával telnek mindennapjaik, hiszen van még mit csiszolni azért a csapatjátékon.
- Szerencsére remek hangulatban telnek az edzéseink, a Békéscsaba elleni szép siker láthatóan kellett az együttesnek, úgy gondolom, hogy a hétvégi találkozón olyan teljesítményt nyújtottunk végre, amibe nem nagyon lehet belekötni. Végre a saját játékunkat játszhattuk, nagyon jó volt a védekezésünk, volt tíz szerzett labdánk, sáncolásaink, s nem csak a gyors indításokból, hanem a felállt fal elleni támadójátékban is lendületesen, ötletesen, s ami még fontosabb, eredményesen tudtunk játszani. Így érthetően jobb kedvvel edzenek a játékosok, látva, hogy az eddigi kemény munkának van eredménye, s ez az egész heti programunk hangulatát nagyon pozitívan befolyásolta.
Pedig akadnak azért hiányzók jelenleg a csapatnál, ám mint együttesünk szakvezetője elmondta, ennek ellenére is igyekeznek hasznos tartalommal megtölteni a közös gyakorlásokat.
- Bulath Anita és Triscsuk Krisztina a felnőtt válogatottnál szerepel, de rajtuk kívül az utánpótlás nemzeti együttessel készülő Kemény Dórára és Ferenczy Fruzsinára sem számíthatunk a héten. Így is van azonban mit tennünk, hiszen szinten kell tartanunk az erőnlétünket, s emellett a különböző egyéi képzésekre is időt kell szakítnunk, míg holnap délután fél háromtól a Fehérvár elleni edzőmérkőzésen csiszolhatjuk a játékunkat. Jövő héttől már a válogatottak is bekapcsolódnak a közös munkába, így onnantól már teljes kerettel dolgozhatunk, s készülhetünk teljes intenzitással az Érd elleni találkozóra, ami rettentően keménynek ígérkezik.
További hírek
A Vácot is meglepnénk az évzárón
2022. dec. 22.Nagyon kemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Vác elleni évzáró bajnokin, ma este hat órától.
A védekezés lehet a kulcs
2022. dec. 17.A Siófok ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, vasárnap délután öt órától.
Vissza a csarnokba!
2022. dec. 13.VÁLTOZÁS! Mégis Dunaújvárosban fogadjuk a Siófok csapatát vasárnap.
Bátor játék és magabiztos győzelem
2022. dec. 07.Szépen hajrázott a hazai csapat, de a második felvonásban hatékonyabban játszó akadémistáink 32-29-es győzelemmel hozták el a két pontot az Érd Arénából!