„ACÉL A SZÍV!”
Megérdemelt győzelem az Érd ellen
Remek védekezésének, valamint Triffa Ágnes bravúros teljesítményének is köszönhetően sima, 24-18 arányú győzelmet aratott együttesünk az Érd elleni rangadón. Minden jó, ha jó a vége, szép volt lányok!
A forduló rangadóját játszotta ma este együttesünk, mely ezúttal az Érd otthonában lépett pályára az első osztályú bajnokságban. A mérkőzés előtt Mátéfi Eszter, a Kohász szakvezetője elmondta, hogy csak akkor lehet esélye csapatának a remélt sikerre, amennyiben a játék minden elemében kiemelkedőt nyújt, így vezetőedzőnkhöz hasonlóan mi is kíváncsian vártuk azt, hogy mire lesznek képesek Ferlingék a hosszú bajnoki szünetet követő első tétmeccsen.
Védekezésben remek
Meglehetősen idegesen kezdték azonban a csapatok a játékot, hiszen az első két támadás egyik oldalon sem hozott eredményt, de a közel négyperces gólcsendet végül Vincze Melinda tudta megtörni, s bár erre volt válasza a vendéglátóknak, Vincze újabb találatával ismét visszavette a vezetést a Kohász (1-2). A folytatásban is a védelmek domináltak elsősorban, de szerencsére a mieink nyugodtak meg előbb, s Triscsuk duplájával a 11. percre 4-2-re megléptek ellenfelüktől. A hazaiaknak nagyon nem ízlett a Mátéfi-csapat védekezése, többször is hibáztak támadásban, s ezt előbb Azari, majd Kamper büntette, így együttesünk biztosan tartotta háromfás előnyét (3-6).
A játékrész második felében hiába kért időt Szabó Edina, tanítványai továbbra sem tudtak mit kezdeni a Kohász védelmével, így végre Bulath is megszerezte első találatát, már 9-4-es dunaújvárosi vezetésnek örülhettek a vendégdrukkerek. A félidő utolsó hét-nyolc percére azonban összekapta magát a házigazda is, a felzárkózott három gólra, de tovább nem jutott, mert Triffa Ágnes halmozta a bravúrokat, s hatnál tovább nem engedte a vendéglátókat. Sajnos a túloldalon Janurik teljesítményére sem lehetett panasza az érdieknek, így a küzdelmes, de nagyon kevés találatot hozó első felvonás végén 6-9-es állással vonultak pihenőre a csapatok.
Csak simán, könnyedén
A térfélcserét követően egy kicsit ráijesztettek a házigazdák együttesünkre, mert ők szerezték az első találatot, ám Ferlingék egyáltalán nem maradtak az öltözőben, mert sorozatban szerzett három góllal szomorították a hazaiakat, akik Vincze Melinda félpályás, üres kapura dobott gólja után ismét kénytelenek voltak időt kérni (7-12). Ez sem sokat segített azonban a vendéglátókon, mert a Kohász csapata továbbra is irányította a játékot, s hiába javult fel az érdi támadó alakulat, rendre jött a válasz a túloldalon sőt, mikor Azari és Kamper is betalált a hazai kapuba, már 12-19-es állást mutatott az eredményjelző, így jöhetett a már menetrendszerű érdi pauza.
Ez azonban már semmit sem segített Szabó Edina tanítványain, mert a mieink maximálisan kézben tartották a mérkőzést, semmit nem kockáztatva tartották már-már fölényes vezetésüket, így a véghajrára semmi izgalom nem maradt (15-22). Ugyan az utolsó percekben egy kicsit lankadt a figyelem, de ezzel is csak annyit ért el a házigazda, hogy hatra csökkentette hátrányát, a mieink teljesen megérdemelt és szép sikerét azonban már nem volt esélye megakadályozni (18-24). Mátéfi Eszter meccs előtti kívánalmai maximálisan bejöttek, mert együttesünk a játék minden elemében jobbnak bizonyult vetélytársánál, s ennek köszönhetően egy nagyon szép győzelemmel sikerült megörvendeztetni a dunaújvárosi drukkereket.
Érd – DKKA
18-24 (6-9)
DKKA: Triffa, Azari 3, Bulath 4, Ferling 2, Takács D., Triscsuk 5, Vincze 5. Csere: Nagy É. (kapus), Rádl, Kamper 4, Berta, Hosszu, Takács B., Ács. 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Teher nélkül játszhatunk
2022. máj. 13.A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.