„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Felhívás a szurkolóknak!

2014. okt. 28.
  • Facebook

Nem csak csapatunk, hanem annak vezetése is nagyon készül a Ferencváros elleni péntek esti rangadóra, melyen hazai pályán látjuk vendégül a zöld-fehéreket. A kiemelt fontosságú találkozón változik az eddigi beléptetés, a jegyvásárlás módja is. Felhívás, fontos információkkal!

Az ősz egyik legjobban várt mérkőzését játssza pénteken este hat órától együttesünk, mely a Ferencváros csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A találkozó este hat órakor kezdődik, előtte az ifjúságiak délután kettőtől, míg a juniorok négy órától mérkőznek meg az FTC hasonló korosztályú együtteseivel.
Együttesünk vezetése nagyon készül a péntek esti összecsapásra, s a felfokozott érdeklődésre való tekintettel az alábbi intézkedésekre és szabályokra szeretné felhívni kedves szurkolói és vendégei figyelmét.
"1. Mivel a junior és felnőtt mérkőzés között nem megoldható a csarnok teljes kiürítése, ezért kivételesen már az utánpótlás mérkőzésekre is csak érvényes belépővel, illetve bérlettel lehet belépni. Ezek természetesen feljogosítanak a felnőtt mérkőzések megtekintésére is. A jegyárak változatlanok, a pénztárak 13.00 órakor nyitnak.
2. Fokozottan kérjük, hogy mindenki a főbejáratot használja közlekedésre, és a lépcsőházon keresztül közelítse meg szektorát, ülőhelyét! A kapuk mögött csak a „B közép” és az akadémia sportolói, alkalmazottai ülhetnek. A porta előtere és az öltöző folyosó csak közreműködőknek és V.I.P. személyeknek közelíthető meg.
3. A mérkőzésre a katasztrófavédelem és a szakhatóságok által megengedett létszámot engedhetjük be. Amennyiben ezt elérjük, kénytelenek leszünk felfüggeszteni a jegyértékesítést. Elővétel nincs, mindenki az érkezés sorrendjében ülhet le a szabad helyek egyikére. Kivételt jelentenek ez alól a bérletesek, az ő helyüket, ami jól láthatóan fel van matricázva, a találkozó 10. percéig csak a bérlettulajdonosok foglalhatják el.
4. A vendégszurkolók részére külön beléptetést, szektort és kiszolgáló helyiségeket biztosítunk. Kérjük, hogy ezeket vegyék igénybe! Egyben felkérjük mindkét tábort, hogy sportszerűen, a fair-play szellemében biztassák csapataikat, tartózkodjanak mindennemű törvénytelen magatartástól, megnyilvánulástól." – áll a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetésének felhívásában.

További hírek

Magasra tették a lécet

Magasra tették a lécet

2019. aug. 12. #DKKA utánpótlás

Komoly kihívás előtt áll a 2019/2020-as szezonban akadémiánk ifjúsági együttese.

Most vereség

Most vereség

2019. aug. 10.

Háromgólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi edzőmeccsen.

Nincs idő pihenni!

Nincs idő pihenni!

2019. aug. 09.

Két nappal a sikeresen megvívott hazai felkészülési találkozónk után holnap ismét pályára lép felnőtt csapatunk, ezúttal a fővárosban.

Sikeres utánpótlás tornák Dunaújvárosban

Sikeres utánpótlás tornák Dunaújvárosban

2019. aug. 09. #DKKA utánpótlás

Két tornát is rendezett ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapatok számára. Az ellenfelek serdülő és ifjúsági korosztályban is a Debrecen, az Érd és a Siófok egyesületei voltak. Akadémiánk egy arany és egy ezüstéremmel gazdagodott.

Győzelem a Kisvárda ellen is

Győzelem a Kisvárda ellen is

2019. aug. 08.

Jól hajrázva aratott 28-24-es sikert a Kisvárda elleni hazai edzőmeccsen akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat