„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tovább a Kupában

2014. nov. 05.
  • Facebook

Kisebb hullámvölgyekkel, de megérdemelten győzött Békéscsabán együttesünk ma este. Mátéfi Eszter csapata szinte végig vezetett, s bár a hajrá azért nem volt sima, végül 26-24-es sikerrel lépett tovább a Magyar Kupa következő fordulójába.

Békéscsabán volt ma jelenése csapatunknak, mely ezúttal a Magyar Kupában nézett szembe vetélytársával. Ugyan a közelmúltban már egyszer sikerült legyőznie Mátéfi Eszter alakulatának a csabaiakat, ám mint azt vezetőedzőnk elmondta, a bajnokságban aratott 33-17-es siker semmit nem jelent, hazai pályán biztosan sokkal összeszedettebb és motiváltabb lesz a békéscsabai egylet.
A Kohász szakvezetőjének szavait maximálisan alá is támasztották az első félidő történései, hiszen hiába kezdett jobban és gólerősebben együttesünk, s vezetett már az ötödik percben két góllal (3-5), a vendéglátók egyáltalán nem adták meg magukat sőt, Rádl kiállítása alatt nem csak kiegyenlítettek, hanem miután kiegészült együttesünk, még a vezetést is sikerült átvenniük (8-7). A hazaiak feltámadását szerencsére a legjobb módszerrel akasztotta meg a Kohász, mely keményített védekezésén, s Triscsuk góljaival ismét magához ragadta az előnyt, így a 24. percben már három góllal állt jobban ellenfelénél a Mátéfi-csapat (9-12). Együttesünk a játékrész hajrájában sem engedte közelebb ellenfelét, s Takács Bianka, valamint Ferling találataival végül négyfás előnyből várhatta a folytatást (11-15).
A térfélserét követő első tíz percben sem sokat változott a játék képe, mert a jó dunaújvárosi védekezés ellen nem tudott mit tenni a házigazda, ráadásul a túloldalon három alkalommal is betaláltak a mieink, a 37. percben már 11-18-as Kohász-vezetést mutatott az eredményjelző. A hazaiak azonban ekkor sem törtek meg, s egy ötperces dunaújvárosi gólszünetet kihasználva feljöttek négy találatra (15-19). Erre a lehető legjobban, három találattal válaszolt csapatunk, mely a 48. percben visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (16-23). Ekkor úgy tűnt, hogy a meccs utolsó szakasza már nem tartogat izgalmakat, de a továbbra is jól küzdő hazaiak nagy hajrát indítottak, s az 56. perchez érve három gólra megközelítették együttesünket (21-24). Az utolsó percekben azonban Ferling góljai végleg megálljt parancsoltak a csabai egyletnek, mely hiába szépített nagyot az álláson, a mieink 24-26 arányú győzelmét, s egyben a továbbjutását már nem tudta veszélyeztetni.

Békéscsaba – DKKA
24-26
(11-15)
A DKKA gólszerzői: Triscsuk 9, Ferling 5, Vincze 3, Takács D. 2, Takács B. 2, Kamper 2, Bulath 1, Rádl 1, Azari 1.

További hírek

Magasra tették a lécet

Magasra tették a lécet

2019. aug. 12. #DKKA utánpótlás

Komoly kihívás előtt áll a 2019/2020-as szezonban akadémiánk ifjúsági együttese.

Most vereség

Most vereség

2019. aug. 10.

Háromgólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi edzőmeccsen.

Nincs idő pihenni!

Nincs idő pihenni!

2019. aug. 09.

Két nappal a sikeresen megvívott hazai felkészülési találkozónk után holnap ismét pályára lép felnőtt csapatunk, ezúttal a fővárosban.

Sikeres utánpótlás tornák Dunaújvárosban

Sikeres utánpótlás tornák Dunaújvárosban

2019. aug. 09. #DKKA utánpótlás

Két tornát is rendezett ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapatok számára. Az ellenfelek serdülő és ifjúsági korosztályban is a Debrecen, az Érd és a Siófok egyesületei voltak. Akadémiánk egy arany és egy ezüstéremmel gazdagodott.

Győzelem a Kisvárda ellen is

Győzelem a Kisvárda ellen is

2019. aug. 08.

Jól hajrázva aratott 28-24-es sikert a Kisvárda elleni hazai edzőmeccsen akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat