„ACÉL A SZÍV!”
Rajt az EHF Kupában
A macedón WHC Vardar csapata ellen kezdi meg szereplését az EHF Kupa harmadik fordulójának küzdelmeiben együttesünk. A szombat este hat órakor kezdődő hazai találkozón a győzelem megszerzése lesz a mieink elsődleges célja.
Amikor 2008 novemberében, a német VFL Oldenburg elleni párharc után elbúcsúzott az EFH Kupától a Dunaferr NK női kézilabda csapata, nem gondoltuk volna, hogy hat hosszú évet kell várni arra, hogy újra a nemzetközi színtéren láthassuk játszani a dunaújvárosi felnőtt női kézilabdázókat. Az elmúlt évek viszontagságos, majd egyre szebb időszakát követően, a tavalyi bajnokságban elért negyedik hellyel eldőlt, hogy az idei szezonban újra kiléphet az európai porondra együttesünk, mely szombaton este hat órától a macedón WHC Vardar ellen méreti meg magát az EHF Kupa harmadik fordulójában.
A páros csata első mérkőzését rendezik meg tehát Dunaújvárosban, míg a visszavágóra november 23-án, délután öt órakor kerül majd sor Szkopjéban, ám együttesünket egyelőre csak a sorozat első meccse érdekli, melyen mindenképpen szeretne győzni, s megnyugtató előnyt szerezni Mátéfi Eszter alakulata. Az ellenfélről egyelőre nem sokat tudunk, ám a sorozatra leadott nevezési lista alapján egy nagyon fiatal csapat lesz a mieink ellenfele a hétvégén, hiszen a keret nagyobbik részét 16-18 éves játékosok alkotják, s csak ketten töltötték már be a huszadik életévüket.
Mint azt a DKKA csapatának szakvezetője érdeklődésünkre elárulta, szerették volna feltérképezni ellenfelüket, s bár ez nem sikerült, a szombat este hat órakor kezdődő mérkőzésen nem lehet más céljuk, mint a győzelem megszerzése.
- Túl vagyunk a Győr elleni mérkőzésen, melyen nélkülöznünk kellett a betegséggel küzdő Ferling Bernadettet, de tisztességgel helyt álltunk, s igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni szombati ellenfelünkre. Melyről sajnos nem tudtunk videofelvételt szerezni, ám annyit tudunk a macedónokról, hogy fiatal csapattal rendelkeznek, vagyis minden bizonnyal egy gyors, jól küzdő gárdára számíthatunk. hazai pályán nem lehet azonban más célunk, mint a győzelem megszerzése, s az, hogy megnyugtató előnyt szerezzünk a visszavágóra, de ehhez mindenképpen kemény és határozott védekezésre, s megfontolt támadójátékra lesz szükségünk. Bizakodva várjuk a találkozót, melyen természetesen számítunk lelkes szurkolóink támogatására is, s nagyon reméljük, hogy nagyon sokan kilátogatnak majd a szombat este hat órakor kezdődő találkozóra.
További hírek
Irány Debrecen!
2023. szep. 19.Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.
Végül biztos siker a fővárosban
2023. szep. 16.Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.
Az újonchoz látogatunk
2023. szep. 15.A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.
Remek siker a megyei rivális ellen
2023. szep. 10.Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.
Megyei rangadó előtt a Kohász
2023. szep. 09.Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.