„ACÉL A SZÍV!”
Remekelt az utánpótlás
Kiválóan szerepelt a közelmúlt megméretésein a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 1995-ös utánpótlás csapata. Együttesünk Nagyatádról aranyéremmel, míg a fővárosban rendezett III. Fesztivál Kupáról második hellyel térhetett haza. A játék is biztató - soha szebb rajtot, Kohász-csajok!
Két rangos tornán is részt vett a közelmúltban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 1995-ös együttese, mely előbb Nagyatádon, majd a fővárosban lépett pályára.
A nagyatádi torna csoportkörében két találkozót játszottak a mieink, akik előbb a Marcali, majd a Vasas gárdáig győzték le: előbbit 28-22-re, míg utóbbi ellen 19-18 arányban diadalmaskodtak, így jó hangulatban várhatták a Haladás elleni finálét. A döntő óriási csatát hozott, melynek rendes játékidejében nem született döntés a győztes kilétéről (23-23). Jöhettek tehát a büntetődobások, melyek közül egyet megfogott a DKKA kapusa, Szerdahelyi Éva, s mivel társai már nem hibáztak, így a tornát végül a dunaújvárosi fiatalok nyerték. Az egynapos villámtornán remek erényeket csillogattak meg a mieink, akik egyénileg és csapatként is kiválóra vizsgáztak, s a sok jó teljesítmény közül Orbán Zsófia érdemelte ki a csapat legjobbjának járó különdíjat.
Ezt követően a fővárosi III. Fesztivál Kupa elnevezésű viadalon vett részt együttesünk, ahol több komoly találkozó is várt a mieinkre. A DKKA csapata az FTC elleni vereséggel kezdte a viadalt, ám ezt követően az Érd (31-29), illetve a Szent István SE (33-26) ellen is győzelmet aratott, majd a torna második játéknapján ismét sikerült felülmúlnia utóbbi együttest (32-26), így itt is döntőt játszhattak a dunaújvárosi fiatalok. A fináléban újra az FTC volt a mieink ellenfele, ám ahogy a csoportmérkőzéseken, úgy itt is vereséget szenvedtünk, így ezúttal meg kellett elégedni a második helyezéssel. Ez is szép eredményt jelentett azonban a dunaújvárosi utánpótlásnak, mely a csapatsiker mellett egy szép egyéni elismeréssel is gazdagodott, ugyanis a torna legjobb játékosának Grosch Vivient választották a szakemberek.
Eredmények és összeállítások:
Nagyatád:
Dunaújvárosi Kohász KA – Marcali 28–22
Dunaújvárosi Kohász KA – Vasas 19–18
Dunaújvárosi Kohász KA – Haladás 23–23
DKKA: Kaczor Bea, Kovács Vivien, Szerdahelyi Éva, Grosch Vivien, Iglódi Viktória, Szabados Helga, Iván Emese, Molnár Petra, Orbán Zsófia, Gaják Lejla, Palaics Bernadett, Boldizsár Bianka, Konics Nóra, Szabó Janka, Ujhelyi Vivien, Karsai Petra, Páll Henrietta, Dunai Johanna, Tolvaj Sebestyén Rati, Nagy Nikolett.
III. Fesztivál Kupa, Budapest:
Dunaújvárosi Kohász KA – FTC 30–38
Dunaújvárosi Kohász KA – Érd 31–29
Dunaújvárosi Kohász KA - Szent István SE 33–26, 32-26
FTC – Dunaújvárosi Kohász KA 46–33
DKKA: Kaczor Bea, Kovács Vivien, Grosch Vivien, Iglódi Viktória, Szabados Helga, Molnár Petra, Orbán Zsófia, Palaics Bernadett, Boldizsár Bianka, Szabó Janka, Karsai Petra, Páll Henrietta, Dunai Johanna, Tolvaj Sebestyén Rati, Kemény Dóra.
További hírek
Közel volt!
2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapatÖtven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
A szép eredményben bízva lépünk pályára
2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapatIdegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapatFordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.
Utolsó hazai meccsére készül a Kohász
2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapatKérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapatCsak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.