„ACÉL A SZÍV!”
Kiütés a Tököl ellen
Nem adott esélyt a vendég tököli csapatnak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő együttese a két gárda tegnapi mérkőzésén: a mieink végig hatalmas fölényben játszva arattak 51-6-os győzelmet.
A felnőtt együttes kupatalálkozója mellett a serdülőkre is várt feladat tegnap délután, ugyanis Rapatyi Tamás csapata a Tököl gárdáját fogadta az Országos serdülő Bajnokság újabb fordulójában. Fiataljaink esélyt sem adtak vetélytársuknak a találkozón, ugyanis már az első félidő végén huszonhét (!) góllal álltak jobban a vendégeknél (29-2), s a második felvonásban sem vettek vissza a tempóból, így végül kiütéses, 51-6-os sikernek örülhettek. Csapatunk edzője a mérkőzés után elmondta, hogy ezúttal egy szerényebb képességű együttes ellen léptek pályára, melyen a győzelem mellett az volt a legnagyobb pozitívum, hogy "élesben" gyakorolhatták tovább a különböző támadási és védekezési variációkat.
Dunaújvárosi Kohász KA – Tököl KSK
51-6 (29-2)
DKKA: Berta 9, Egervári 5, Fehér 4, Meskál 4, Iván E. 7, Bab Á., 6, Klujber 7, Udvardi 2, Fodor 6, Bodó 1. Kapusok: Szóládi, Deák.
További hírek
Teher nélkül játszhatunk
2022. máj. 13.A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.