„ACÉL A SZÍV!”
Újra edzésben
A fizikai felkészülés dominál most csapatunknál, mely - kisebb pihenőt követően - a hét elején vette fel újra a "munkásruhát". Mátéfi Eszter tanítványai napi két edzéssel készülnek az előttük álló feladatokra, de a jövő héten már felkészülési mérkőzést is játszanak.
Az Európa-bajnoki felkészülés, valamint a kontinensviadal miatt most szünetet tartanak kézilabdázóink a bajnoki pontvadászatban, ám ez nem jelenti azt, hogy játékosaink ne dolgoznának sőt, Mátéfi Eszter és tanítványai a sikeres EHF Kupa párharcot követően éppen a hét elején vágtak neki újra a közös munkának.
Mint azt együttesünk szakvezetője elmondta, jelenleg erőfejlesztési gyakorlatokat tartanak, ám a jövő héttől már edzőmeccsekkel is készülnek az előttük álló bajnoki és kupafeladatokra.
- A szkopjei találkozó után pár nap pihenőt kaptak a csapat tagjai, de hétfőn már nekiálltunk az edzéseknek, s most elsősorban a munka fizikai jellege dominál. Napi kétszer gyakorlunk, egyelőre még felkészülési mérkőzések nélkül, de a jövő hét pénteken már pályára lépünk az MTK elleni edzőmeccsen, mely a sportcsarnok helyett ezúttal a főiskola csarnokában lesz délután két órától. Az azt követő hét is edzésekkel telik, majd december 18-án és 19-én Debrecenbe látogatunk, ahol egy négycsapatos tornán veszünk részt. Itt csütörtökön egy, míg pénteken két mérkőzés vár a lányokra. December 23-án a Székesfehérvár csapatával is megmérkőzünk, de a karácsonyi szünetet követően már 26-án edzésbe állunk, hiszen az év utolsó előtti napján vár ránk a Szeged elleni bajnoki találkozó, melyen szeretnénk szép búcsút venni az esztendőtől.
További hírek
Semmiről nem maradunk le!
2021. feb. 17. #DKKA utánpótlásA héten média csapatunk több élő közvetítést is tervez, hogy szurkolóink követni tudják csapataink mérkőzéseit.
Búcsú a Magyar Kupától!
2021. feb. 16.Nagyot küzdött, egészen a véghajráig volt esélye a továbbjutásra is, ám végül 29-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a Kisvárda elleni kupamérkőzésen.
Kupafeladatok előtt!
2021. feb. 16.A hétvégi bajnoki után ezúttal a Magyar Kupában látogat Kisvárdára akadémiánk felnőtt csapata.
Idegenben kellett helyt állni
2021. feb. 14. #DKKA utánpótlásUtánpótlás csapataink közül egyedül az U14-esek küzdhettek hazai pályán a héten.
Kár érte!
2021. feb. 13.Nem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, így pont nélkül zárta kisvárdai túráját akadémiánk felnőtt együttese.