„ACÉL A SZÍV!”
Ismét dráma a juniorok mérkőzésén Siófokon
Az NB I. 21. (utolsó előtti) fordulójában Siófokra látogattak korosztályos csapataink. Mindkét gárdától bátor, tét nélküli játékot, és titokban pontot reméltünk. Ehhez a juniorok karnyújtásnyira voltak.
Siófok KC-Galérius Fürdő - D. Kohász KA junior 21:20 (9:9)
DKKA: Csapó - Bab, Iván, Ujhelyi(4), Palaics, Boldizsár(6), Nagy
cserék: Török - Grosch(9), Berta, Moutsogianni, Kemény(1), Iglódi, Gaják
Nem jól indult a találkozó, hiszen a 6. percben dobtuk első gólunkat, és hogy csak 1:1 szerénykedett az eredményjelzőn, az nagyban Csapó Kyrának volt köszönhető. Bátortalan támadójáték, több formán kívüli teljesítmény jellemezte ezt a szakaszt, ezért hamar pályára került a gólerős Grosch Vivien. Ujhelyi és Boldizsár tartotta a lépést az ellenféllel, majd egy kettős emberelőnyt kihasználva Kemény Dóri növeli az előnyt (5:7). Zűrzavaros percek következnek a megnyugvás helyett, Bab Ágota kétszer is összefejel ellenfelével, közben 2 percre kiállítják és újra egyenlő az állás. Érkezik Berta Bianka és Moutso Dóra, Iván Emesével is próbálkozik Takácsné, de ha nincs Csapó 3(!!) ziccer védése zsinórban, rosszabbul jövünk ki a félidőből (9:9).
A találkozó kulcsmomentuma a második félidő elején Kemény Dóra sérülése. Játékba került Iglódi Viki is, láthatóan a széleken kereste a jó megoldást Gyöngyi néni. 12:9 után már kapaszkodunk az eredménybe, de amikor felzárkóznánk, jön egy kettős emberhátrány, és máris 16:13. A játékvezetők mellett a védekezésünk is gyenge, 18:15-nél időt kérünk egy utolsó rohamhoz. Elbizonytalanodott a Siófok is, vagy megbabonázza őket a második félidőben védő Török Dóra, mindenesetre Grosch Vivien elfutásaival egyenlítünk (20:20). Sajnos az utolsó percben egy kihagyott ziccer és egy eladott labda visszaadta a hazaiaknak az esélyt. A kapkodás vége egy időn túli szabaddobás lett a javunkra, amit Boldizsár Bianka végzett el. Három kapufát is érintett a labda, aztán a végén kipattant, s ezzel elszállt a pontszerzés reménye.
Nem túl színvonalas, csapkodó mérkőzésen pontot érdemeltünk volna, de három játékos a kiváló kapusok mellett kevés ehhez a játékhoz.
Siófok KC-Galérius Fürdő - D. Kohász KA ifjúsági 36:25 (19:9)
DKKA: Kaczor - Grosch(7), Iván(1), Berta(2), Moutsogianni, Boldizsár(1), Fehér(5)
cserék: Szóládi - Balogh(1), Egervári(5), Udvardi, Klujber(3), Meskál, Bab, Fodor
Nehezen értékelhető találkozó, hiszen az előzetes tervekből semmi sem köszönt vissza a pályán. Többen mélyen formájuk alatt játszottak, Grosch és Fehér mellett Egervári határozott játéka és hozzáállása emelhető ki. Sokkal jobb eredményre számítottunk, hiszen a rájátszásban nagy valószínűséggel az 5-8. helyért újra találkozunk. Ennél sokkal több kell. Pihenésre, elemezgetésre amúgy sincs sok lehetőség, hiszen vasárnap OSB találkozóra Dunaújvárosba látogat a Szombathely szintén erős gárdája.
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.