„ACÉL A SZÍV!”
Még előttünk a debreceni utánpótlás, de már lőtávolon belül
Pénteken - a megszokott menetrend szerint - a fiatalok kezdték a debreceni vendégszereplést. A hétközi kupafordulóban az ifjúságiak bravúros győzelmet arattak Körstner Vilmos tanítványai felett, így némi optimizmussal vártuk az újabb összecsapást.
DVSC-Fórum - DKKA NB I. ifjúsági 36:30 (16:15)
DKKA: Kaczor - Grosch(6), Iván(4), Berta(5), Orbán(3), Boldizsár(1), Tolvaj-Sebestyén(2)
cserék: Deák, Balogh, Egervári(1), Udvardi(1), Klujber(4), Fodor(2), Moutsogianni, Bab, Fehér(1)
Továbbra sem számíthatott Rapatyi mester Kemény Dóra és Szabó Janka játékára, ennek ellenére jól indult a találkozó: a pontos védekezés mellé ötletes támadójáték párosult. Sokáig sikerült tartani az egy-két gólos előnyt, amiben nagy szerepe volt Kaczor Bea remek védéseinek. A félidő végére nagyobb fokozatba kapcsoltak a hazaiak, és minimális előnnyel vonultak pihenőre.
A második félidő "másolta" az elsőt: mi kezdtünk jobban, de egy kicsit elfáradtunk a rohanásban, és az ellenfél kegyetlenül kihasználta megingásainkat. Ahogy lankadt az erő, úgy csúsztak be hibák a védekezésbe is, ezért fokozatosan elléptek tőlünk a hajdúságiak. Végig élvezetes, magas színvonalú találkozót láthattak a nézők.
DVSC-Fórum - DKKA NB I. junior 30:23 (16:12)
DKKA: Török - Bab(2), Iván(6), Ujhelyi(3), Orbán(1), Boldizsár(2), Nagy
cserék: Csapó, Fodor, Iglódi(1), Grosch(6), Berta, Palaics(1), Moutsogianni, Tolvaj-Sebestyén(1)
Nyitott védekezéssel kezdte a mérkőzést az akadémia csapata, s ez szemmel láthatóan nem ízlett a hazaiknak. Sajnos a támadásokat pontatlanul építgették Ujhelyi Vivienék, ezért nem sikerült ellépni a debreceniektől. A DVSC kispadja is mozgósítva lett: jöttek a felnőtt meccsre tartalékoló játékosok, így 3-4 góllal elhúzott a vendéglátó alakulat. Takácsné Gyöngyi néni "lányai" azonban nem adták fel, és az 50. perc tájékán még teljesen nyílt volt a találkozó (23:21). Az utolsó percekben aztán fejben kicsit szétestünk, meg jött az érthető fáradtság: hét gólos vereség a vége, de....
Sokszor elmondtuk, leírtuk, hogy szűk kerettel, egy-egy korosztállyal feljebb játszva menetelnek a lányok. Hihetetlenül sok mérkőzést játszanak, emberfeletti terhelés mellett. Szerencsére az akadémia rangja, hírneve nő: nyáron sokan csatlakoznak majd a korosztályokhoz. A befektetett munka pedig meg fogja hozni a gyümölcsét, ez már most látszik. Küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgázott a társaság, és ez a legfontosabb erényünk, amiből nem engedhetünk.
További hírek
Az ifjúságiak túl a felkészülésen
2024. szep. 01. #DKKA utánpótlásU20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.
Virág Rolandék is rajtra készen
2024. aug. 31. #DKKA utánpótlásU18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapatSzoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata
2024. aug. 28. #DKKA utánpótlásA hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.
Régi barátság új lendületben
2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapatA mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.