„ACÉL A SZÍV!”
Új lendület - de előtte egy kis visszatekintés
A legfiatalabbak kivételével valamennyi korosztályos csapatunk megkezdte a munkát, sőt, a lányok már túl is vannak az első izomláz okozta fájdalmakon. Rövidesen részletes névsorokkal és menetrenddel is jelentkezünk, de előtte egy kis nosztalgia: megtartottuk az akadémia első nyári táborát.
A várakozást felülmúló érdeklődés kísérte a Kohász Akadémia első nyári táborát. A június végére időzített, egyhetes programra közel 40 résztvevő jött el. Jellemzően a 10-14 éves korosztály volt jelen, dunaújvárosiak, és az ország különböző pontjairól érkezett kézis palánták. Az akadémia teljes edzői gárdája kivette a részét a foglalkozásokból, de az idősebb játékosok is bekapcsolódtak a tábor életébe.
A szervezők igyekeztek gazdag programot összeállítani. Természetesen a labdáé volt a főszerep, de a szabadidős sávban filmnézés, vetélkedő, kézműves foglalkozás is szerepelt. Az egyik délután pihentetésképpen Révbér pusztára kirándultak, ahol a kocsikázás mellett lovasbemutató is szerepelt a műsorban. Különösen jól sikerült a szabadidőparkban eltöltött este közös főzéssel, tréfás játékokkal. Utolsó nap a Petőfi liget zenés produkcióját is élvezhették a fiatalok.
Szállásról a Dunaújvárosi Főiskola, étkezésről a Campus Étterem gondoskodott, mindkettő kifogástalan minőségben. Kedves ajándékként az új akadémiás címerrel ékesített pólót vehették át emlékbe a lányok.
Sok barátság és emlék született, többen jelezték, hogy jövőre is itt szeretnék kezdeni a vakációt!
Köszönet munkatársainknak a nagyszerű szervezésért
További hírek
A serdülők is tornagyőztesek
2021. aug. 20. #DKKA utánpótlásFelnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
Továbbképzés telt ház előtt
2021. aug. 15.Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.
Serdülők csatája a sportcsarnokban
2021. aug. 14. #DKKA utánpótlásÉrdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.
Végül biztos siker!
2021. aug. 13.Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Érdi visszavágás
2021. aug. 06.Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.