„ACÉL A SZÍV!”
Egy ide, egy oda
Felemásan alakult utánpótlás együtteseink élvonalbeli hétvégéje: az ifjúsági csapat ugyanis alapos verést szenvedett a váciak hasonló korú formációjától, a juniorok viszont egy fordulatoktól sem mentes találkozón arattak egygólos sikert vetélytársuk felett.
Felnőtt együttesünk mellett természetesen az utánpótlás is pályára lépett az élvonalbeli bajnokság újabb, hétvégi játéknapján. Ifjúsági és junior csapatunk is a Vác gárdáját látta vendégül szombaton a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, felemás eredményeket elérve. Az ifisták délután kettőkor húztak meccsszerelést a Vác gárdája ellen, ám túl sok öröme ezúttal nem akadt Rapatyi Tamás tanítványainak, hiszen a szoros veszprémi vereséget követően ezúttal esélye sem volt a pontszerzésre. A vendégek ugyanis már az első félidőben eldöntötték a bajnoki pontok sorsát, s végül tizenkilenc gólos, 43-24-es vereséget mértek fiataljainkra.
Jobban ment szerencsére juniorjainknak, akik igazán izgalmas mérkőzést játszottak a váciakkal délután négy órától. A találkozó elejét kiválóan kezdte csapatunk, hiszen 7-1-re is vezetett már, ám ezt követően kiengedtek juniorjaink, s ezt kihasználva nem csak megközelítette őket vetélytársuk, hanem a vezetést is átvette. Négyfás vendégelőnynél sem estek azonban kétségbe Horváth Tibor tanítványai, akik óriási hajrát indítottak a győztesnek járó pontok megszerzéséért, s végül az utolsó percekben megszerzett előnyüket megtartva 28-27-es sikernek örülhettek.
Eredmények, összeállítások:
Ifjúságiak:
DKKA – Vác 24-43 (13-22)
DKKA: Deák Eszter, Csiszár Ramóna, Szóládi Georgina (kapusok), Iván Emese 8, Klujber Katrin 4, Fehér Nikolett 4, Fodor Noémi 3, Ulmann Bernadett 3, Kozma Flóra 1, Moutsogianni Theodóra 3, Balogh Szonja, Udvardi Laura, Berta Bianka, Bab Ágota, Hegedűs Hanna. Edző: Rapatyi Tamás.
Juniorok:
DKKA – Vác 28-27 (12-10)
DKKA: Kaczor Beáta (kapus), Tauker Eszter (kapus), Szabó Janka 4, Iglódi Viktória, Szabó Anita, Ács Anna 5, Boldizsár Bianka 4, Jaksics Rebeka, Kemény Dóra 7, Molnár Beatrix, Facskó Petra, Orbán Zsófia 5, Tolvaj-Sebestyén Rati, Bab Ágota, Ulmann Bernadett. Edző: Horváth Tibor.
További hírek
Újabb siker a fővárosi "vegyes" ellen
2018. dec. 20.Hullámzó játékot nyújtva aratott 27-24-s sikert az MTK és a Fradi vegyes csapata ellen akadémiánk felnőtt együttese.
Nálunk szőtt Kárpát-medencei álom
2018. dec. 19. #DKKA utánpótlásA szélrózsa déli és északi irányába is felkerekedett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia küldöttsége. Mindkét célpont a magyarlakta terület volt.
Hosszabbítások a felnőtteknél
2018. dec. 18.Nick Viktória és Sirián Szederke is aláírta a 2019/2020-as szezonra szóló szerződését akadémiánkkal.
Kollégisták karácsonya
2018. dec. 17. #DKKA utánpótlásAz Akadémia megalakulása óta minden évben tart karácsonyi ünnepséget a DKKA kollégiumi csoportja, nincs ez másképp idén sem.
Két ezüstérem Adán
2018. dec. 15. #DKKA utánpótlásAkadémiánk U12-es és U14-es együttese is második helyen végzett az Adán megrendezett utánpótlás tornán.
2015-16 EHF Kupagyőztes




