„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Két iksz az utánpótlásnál

DKKA utánpótlás
2013. szep. 20.
  • Facebook

Nem csak felnőtt együttesünk, hanem az ifjúsági és a junior csapat is a Ferencváros ellen játszott a hétközi bajnoki fordulóban. Utánpótlás gárdáink végig kiegyenlített, nagy csatát vívtak a zöld-fehérekkel, s mindkét alkalommal megosztoztak a pontokon vetélytársukkal.

Felnőtt együttesünk bravúros sikere előtt természetesen az utánpótlás is pályára lépett a hétközi bajnoki fordulóban. A szerdai játéknapon először az ifjúságiak fogadták a Ferencváros hasonló korú együttesét, majd délután négytől a juniorok is pályára léptek a zöld-fehérek ellen. A szezont három vereséggel kezdő ifjúsági együttesünk természetesen a javítás reményében várta a fővárosiak elleni mérkőzést, mely végig hatalmas küzdelmet hozott. a találkozó első félideje után Rapatyi Tamás tanítványai álltak jobban minimális különbséggel (14-13), ám a térfélcsere utáni időszakot a Fradi nyerte egy találattal, így a csapatok végül megosztoztak a bajnoki pontokon (29-29).
Mivel juniorjaink az elmúlt három fordulóban még nem találtak legyőzőre, ezért ezúttal is abban reménykedtünk, hogy sikerül győztesen elhagynia a pályát Horváth Tibor együttesének. Ebbe azonban a zöldeknek is volt beleszólása, akik az első félidőben jó játékkal lepték meg a kelleténél többet hibázó Kohász fiataljait, így az első harminc perc után 15-11-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző. A második felvonásban összekapták magukat a mieink, akik a végül tizenegy találatig jutó Ács Anna, valamint a hét gólt szerző Szabó Janka vezérletével fel tudtak zárkózni, s az ifjúságiakhoz hasonlóan végül döntetlennel zárták a fővárosiak elleni találkozót (28-28).

Ifjúsági bajnokság:
DKKA – FTC 29-29 (14-13)
DKKA: Csiszár Ramóna, Szóládi Georgina, Deák Eszter (kapusok), Balogh Szonja 1, Iván Emese 4, Klujber Katrin 9, Berta Bianka 3, Fodor Noémi 5, Bab Ágota 1, Boldizsár Bianka 6, Udvardi Laura, Fehér Nikolett, Meskál Klaudia, Kozma Flóra, Moutsogianna Theodóra, Hegedűs Hanna. Edző: Rapatyi Tamás.

Junior bajnokság:
DKKA – FTC 28-28 (11-15)
DKKA: Szerdahelyi Éva, Csiszár Ramóna, Kaczor Beáta (kapusok), Szabó Janka 7, Szabó Anita 3, Iglódi Viktória 1, Ács Anna 11, Kemény Dóra 2, Molnár Beatrix 3, Boldizsár Bianka 1, Jaksics Rebeka, Facskó Petra, Orbán Zsófia, Ulmann Bernadett, Kovarszki Beatrix, Tauker Eszter. Edző: Horváth Tibor.
 

További hírek

Élő: DKKA U19 - RINYAMENTI KC (NBI/B)

Élő: DKKA U19 - RINYAMENTI KC (NBI/B)

2020. feb. 07. #DKKA utánpótlás

Élő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.

DKKA - FTC hasznos szurkolói információk

DKKA - FTC hasznos szurkolói információk

2020. feb. 07.

Előzetes jegyértékesítés és szurkolói busz az FTC elleni szekszárdi mérkőzés kapcsán.

A Siófok már nagy falat volt

A Siófok már nagy falat volt

2020. feb. 06.

Nem tudta megnehezíteni akadéminák felnőtt csapata a házigazda Siófok dolgát a két gárda ma esti bajnokiján.

Parádés győzelem

Parádés győzelem

2020. feb. 05.

Remek játékkal aratott 28-26-os sikert az Érd vendégeként akadémiánk felnőtt együttese.

Három korosztályos csapatunk szerepelt a Főnix Kupán

Három korosztályos csapatunk szerepelt a Főnix Kupán

2020. feb. 05. #DKKA utánpótlás

Hosszú hagyománya van már a debreceni kézilabdakupának, ahol lány és fiú csapatok részvételével tizenkét helyszínen közel 1500 gyerek pattogtatta a labdát.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat