„ACÉL A SZÍV!”
Egy sima, egy fordított
Felemásan szerepeltek utánpótlás együtteseink a hétvégi, MTK-Budapest elleni bajnoki találkozókon: az ifjúsági együttes vereséget szenvedett, míg a juniorok megnyerték szombati összecsapásukat.
Ahogy megszokhattuk már, nem csak a felnőttek, de az utánpótlás is pályára lépett szombaton a korosztályos bajnokságok küzdelmeiben. Ifjúsági együttesünk szombaton délután kettő órától fogadta az MTK-Budapest hasonló korosztályú formációját, s bár az első felvonás végén még úgy tűnt, hogy lehet esély a pontszerzésre, a másodikban is pontosabb és gólerősebb volt a vendég együttes, mely végül 35-29-ös sikert aratott Rapatyi Tamás csapata felett.
Jobban ment a junioroknak, akik délután négy órától léptek pályára a fővárosiak ellen, bár az első felvonásban alaposan meg kellett szenvedni a vezetés megszerzéséért, majd megtartásáért is. Horváth Tibor együttese ezzel együtt 15-13-as előnyről várhatta a folytatást, ami már lényegesen simábban alakult. A vendégek egy ideig még tartották két-háromgólos hátrányukat, ám a hajrában már egyértelműen a mieink akarata érvényesült, így a találkozó végén 30-23-as Kohász-győzelmet mutatott az eredményjelző.
Eredmények, összeállítások:
Ifjúságiak:
DKKA – MTK-Budapest 25-35 (15-18)
DKKA: Szóládi Georgina, Németh Csilla (kapusok), Iván Emese 7, Fehér Nikolett 1, Klujber Katrin 3, Berta Bianka 5, Molnár Beatrix 2, Kozma Flóra 1, Moutsogianni Theodóra 2, Bab Ágota 4, Balogh Szonja, Udvardi Laura, Meskál Klaudia, Hegedűs Hanna. Edző: Rapatyi Tamás.
Juniorok:
DKKA – MTK-Budapest 30-23 (15-13)
DKKA: Csiszár Ramóna, Szerdahelyi Éva (kapusok), Szabó Anita 1, Szabó Janka 1, Grosch Vivien 5, Orbán Zsófia 7, Tolvaj-Sebestyén Rati 1, Ulmann Bernadett 6, Ferenczy Fruzsina 1, Ács Anna 6, Klujber Katrin 2, Kovarszki Beatrix, Facskó Petra, Tauker Eszter, Molnár Beatrix, Berta Bianka. Edző: Horváth Tibor.
További hírek
Mindenki lehetőséget kapott
2021. dec. 17.Alaposan megfiatalított kerettel játszott szoros meccset a Mosonmagyaróvárral akadémiánk felnőtt együttese ma délután.
Magabiztos siker a juniorok ellen
2021. dec. 14.Már az első félidőben eldöntötte a junior válogatott elleni edzőmérkőzést akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Edzőmeccsek a formában maradáshoz
2021. dec. 10.Egy héten belül három edzőmérkőzés is szerepel a programban a felnőttek számára.
Hibátlan hét!
2021. dec. 05. #DKKA utánpótlásMindegyik héten rendezett találkozóját megnyerték az Akadémisták!
Hasznos edzőmeccs Mosonmagyaróváron
2021. dec. 03.Háromgólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott felkészülési találkozón.