„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Lényeg a játék

DKKA utánpótlás
2013. okt. 01.
  • Facebook

Huszonkét játékossal várja a közeljövő feladatit is elsőszámú serdülő együttesünk, mely az eddigi négy bajnoki fordulóban négy alkalommal hagyhatta el győztesen a pályát. A szezon eddigi tapasztalatairól, s a tervekről Takács Józsefné edzőt kérdeztük.

Imponáló magabiztossággal szerepel eddig az idei szezonban a DKKA elsőszámú serdülő leány együttese, mely eddig négy bajnoki mérkőzését mind megnyerte: legutóbb a Tököl gárdáját verték Takács Józsefné tanítványai 43-7-re, s ennek is köszönhetően jelenleg a harmadik helyen állnak az Országos Serdülő Bajnokság E csoportjának küzdelmeiben.
A jó bajnoki rajtról, a nyári felkészülésről, valamint a csapat előtt álló további feladatokról Takács Józsefné edzőt kérdeztük, aki elmondta, hogy az akadémia többi korosztályához hasonlóan ők is július 15-én kezdték meg nyári felkészülésüket huszonkét játékossal.
- Július derekán álltunk mi is munkába, akkor, amikor csatlakoztak keretünkhöz a vidékről érkező játékosok. Ők heten vannak jelenleg a csapatban, rajtuk kívül az akadémiához tavaly felkerülő játékosok alkotják az együttest. Ebben a korosztályban nincsenek túl nagy különbségek az egyéni képességek terén, így megfelelő munkát tudtunk végezni a nyáron, még annak ellenére is, hogy a tervezett felkészülési tornáink nagy részére azért nem tudtunk elmenni, mert más korosztályoknak rendezték meg őket. Így augusztus végén saját magunk szerveztünk egy tornát, ami remek felmérőnek bizonyult, hiszen le tudtuk mérni, hogy hol is tartunk a felkészülésben.
Szeptember elejétől viszont már tétmeccseken kellett bizonyítania fiataljainknak, akik sikerrel is vették az első négy fordulót, hiszen az MTK elleni nyitómeccsen 28-26-ra nyertek, az Inárcs-Örkény gárdáját 28-12-re győzték le, míg a már említett Tököl elleni találkozó előtt akadémiánk második serdülő együttese ellen arattak 38-18-as diadalt. Takács Józsefné szerint azonban ezekből az eredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert fontos ugyan az eredmény is, de ebben a korban más élvez prioritást.
- Valóban négy győzelemmel kezdtünk, ám ezeknek túl nagy jelentősége nincs, hiszen jobbára a középmezőnyben, vagy a tabella végén található csapatokkal játszottunk, így kissé becsapósak az eredményeink. Ezen kívül az 1999-2000-es csapattal eljutottunk az ERIMA bajnokság legjobb tizenhat együttese közé is, ami szintén megsüvegelendő, ám most az a legfontosabb, hogy a csapat minden egyes tagja a lehető legjobb játékidőt kapja. Persze örülünk egy-egy győzelemnek, de egyrészt a legjobbakkal még nem játszottunk, másrészt jelenleg tényleg az elsődleges cél, hogy minél többet játsszanak a játékosok. A szülők, hozzátartozók rendszeres látogatói mérkőzéseinknek, melyeknek a főiskola ad otthont, ám nagyon remélem, hogy a jövőben mások is figyelemmel kísérik majd a meccseinket, hiszen van pár rendkívül ügyes lány a csapatban, s ahogy ők, úgy az együttes is megérdemli a kiemelt figyelmet.

További hírek

Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!

Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!

2020. okt. 04.

2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK 

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

2020. okt. 02.

44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.

Zumba dobta fel a hangulatot

Zumba dobta fel a hangulatot

2020. okt. 01.

A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

2020. szep. 24.

Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.

Bulath Anita más szerepkörben

Bulath Anita más szerepkörben

2020. szep. 22.

Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat