„ACÉL A SZÍV!”
Tanulni és előrébb lépni
A jól sikerült nyári felkészülés után már a bajnokságban bizonyít akadémiánk serdülő 2-es csapata, mely számára remek fejlődési lehetőséget biztosít az Országos Serdülő Bajnokság küzdelemsorozata, ám a csapat és edzője előtt más fontos célok is lebegnek.
Már javában zajlik a szezon akadémiánk serdülő 2-es csapatának számára is. A dunaújvárosi fiatalok augusztusban vágtak neki a közös munkának, s bár az Országos Serdülő Bajnokságban is indulnak, számukra egy másik sorozat jelenti majd az igazán nagy kihívást a szezonban.
Jó felkészülés után
Erről is beszámolt honlapunknak a gárda edzője, Meggyes Rita, akitől azt kértük, hogy adjon számot a csapat eddig elvégzett munkájáról, illetve a szezon célkitűzéseiről. A 2001-es korosztályt irányító szakvezető elmondta, hogy nyári felkészülésük hellyel-közzel jól sikerült, melyet a hazai rendezésű tornán elért eredményük is bizonyított.
- Mi augusztus elején kezdtük meg a felkészülést, bár ekkor még nem volt könnyű összehangolni azt, hogy mindenki jelen legyen, hiszen sokan csak ekkor mentek szabadságra, így nem mindig tudtunk maximális létszámmal készülni. Ahogy nyáron, úgy most is 16-17 játékosunk van, akikkel napi két edzéssel készültünk az új szezonra: a délelőtti labdás edzéseket délután futás követte, de voltunk uszodában is, s egy élményfürdős igazi csapatösszetartó "tréningen" is, ami szintén nagyon jól sikerült. Augusztus végén rendeztünk egy hazai tornát, melyen végre mérkőzéseken is megmérethettük magunkat, itt az Érd, a Vác, valamint a Győr és Veszprém közös csapatai vettek részt, s bár ekkor még komoly munkában voltunk, az itt elért második helyezés szerintem jó eredménynek számított.
Az élmezőnybe vágynak
Serdülőink szeptemberben vágtak neki az OSB küzdelmeinek, s bár jelenleg egy győzelem mellett három alkalommal is vereséget szenvedtek, Meggyes Rita szerint rendkívül hasznos számukra a sorozatban való részvétel.
- Az Országos Serdülő Bajnokság E csoportjában indultunk el idén, ahol jobbára három évvel idősebbek ellen játszunk, s ez azért behatárolja a lehetőségeinket. Merész lépés volt itt elindulnunk, de azt gondolom, hogy ez a helyes, mert itt tényleg tudunk a jobb csapatoktól tanulni, ráadásul folyamatos meccsterhelést kapnak az együttes tagjai, ami szintén hozzájárul a fejlődésükhöz.
Az idei szezon fő kihívása azonban az ERIMA gyermekbajnokságban vár a csapatra, mely szeretne bekerülni a sorozat legjobb együttesei közé, ami szintén nem ígérkezik könnyű feladatnak.
- Idei elsőszámú célunk az, hogy jól szerepeljünk az ERIMA gyermekbajnokságban, ami több szempontból sem ígérkezik könnyű feladatnak. Idén ugyanis a selejtezőből kell eljutnunk a legjobbak közé, ráadásul a megváltoztatott szabályok sem könnyítik a helyzetet. Az új kiírás szerint egy mérkőzés három harmadból áll majd, melynek első két játékrészében egy-egy külön sornak kell szerepelnie, míg a harmadikban már lesz lehetőség a cserékre is. Ez azért erősen behatárolja az edzők munkáját, de igyekszünk alkalmazkodni hozzá. Rengeteg múlik tehát mindkét sor teljesítményén, s azon is, hogy egy-egy csapat milyen létszámmal tud kiállni a mérkőzésekre, de remélem, hogy ez nálunk nem okoz majd problémát. A célunk az, hogy a selejtezőből tovább tudjunk lépni, s végül bekerüljünk a sorozat legjobb négy csapata közé, mert hiszem, hogy ennek a csapatnak ott a helye a legjobbak között. Vannak persze más céljaink is: nagyon fontos, hogy egyénileg sokat fejlődjenek játékosaink, míg csapatban a taktikai fegyelem, s a közös játék fejlesztése lesz az idei szezonban az egyik kiemelt feladatunk.
További hírek
Példás együttműködés
2020. jan. 24.Jelentős támogató állt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia mellé.
Élő: DKKA - Eubility-Group Békéscsaba
2020. jan. 24.Élő közvetítésünket a K&H Liga találkozóról az alábbi linken láthatják 18.00-tól.
A Békéscsaba következik
2020. jan. 23.A tabella utolsó előtti helyén álló Békéscsaba elleni szekszárdi mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket pénteken este akadémiánk felnőtt együttese.
Legyen jövőkép az akadémián
2020. jan. 23.Az önkormányzattal karöltve dolgozik azon akadémiánk vezetése, hogy megfelelő jövőképet tudjon mutatni a felnőtt csapat tagjai mellett az utánpótlásban szereplő játékosok számára is.
Élő: DKKA - NEKA (Ifjúsági I.)
2020. jan. 22. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.
2015-16 EHF Kupagyőztes




