„ACÉL A SZÍV!”
Juniorok: tovább a megkezdett úton
A nehéz nyári felkészülés után, s a csapatépítés időszaka alatt is jól szerepelt junior együttesünk a bajnokság első szakaszában, hiszen jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán. A csapat előtt álló feladatok azonban nem csökkennek sőt, az idény második felében is rengeteg dolga lesz fiataljainknak.
A bajnoki alapszakasz derekán túl jár már a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior együttese, mely tizenkét mérkőzéssel a háta mögött várja a sorozat jövő évi folytatását. A "félidei szünetben" arra kértük Horváth Tibor edzőt, hogy adjon számot a csapat eddig elért eredményeiről, célkitűzéseiről, s arról, hogy milyen munka vár még az együttesre a 2013-2014-es bajnoki szezonban.
A juniorok szakvezetője érdeklődésünkre elárulta, hogy igen nehéz feladat várt rá és az együttes tagjaira a szezon elején, ám a kemény munkának köszönhetően már most látni azokat a pozitívumokat, melyeknek köszönhetően jelenleg a bajnokság élmezőnyét ostromolják fiataljaink.
- A nyáron több játékossal is megerősítettük a keretet, így érkezett hozzánk Ács Anna, Csiszár Ramóna, Ferenczy Fruzsina, valamint Kovarszki Beatrix mellett Jaksics Rebeka, Szabó Anita, Facskó Petra, illetve Ulmann Bernadett is, akik a dunaújvárosi játékosokkal (Kemény Dóra, Boldizsár Bianka, Iglódi Viktória, Orbán Zsófia, Tolvaj-Sebestyén Rati, Zajzon Noémi, Szerdahelyi Éva, Kaczor Beáta, Grosch Vivien, Dunai Johanna) kiegészülve vágtak neki a közös felkészülésnek úgy, hogy a csapat nagy része két évvel fiatalabb a junior korosztálynál. A meglehetősen vegyes felállás miatt gyakorlatilag új csapatot kellett építeni, ami nagyon nehéz feladat, ám a lányok becsületére legyen mondva, hogy mindenki rendkívül alázatosan végezte a dolgát a kemény nyári felkészülési alatt. Ugyan a felkészülési tornáink alakulhattak volna jobban, mégis nagyon sok hasznos tapasztalattal gazdagodtunk már a szezon előtt, melyeket az évad további részeiben igyekezetünk a lehető legjobban hasznosítani is.
- Milyen céllal vágott neki együttesed a junior bajnokság küzdelmeinek, s ebből mit sikerült megvalósítani a bajnokság derekáig?
- Nem tűztem ki helyezést a csapat elé, a célunk az volt, hogy mindenki keményen és alázatosan dolgozzon, edzésről edzésre, meccsről meccsre fejlődjünk, s úgy gondolom, hogy ezt el is értük. Jelenleg a harmadik helyen állunk a bajnokságban, a szezon derekához érve ráadásul már igen jó formát sikerült elérnünk, s ez a játékon, valamint az elért eredményeinken is látszik. Külön öröm számomra, hogy a csapat tagjai nagyon lelkiismeretesen dolgoznak, ráadásul elismerése a munkájuknak, hogy Mátéfi Eszter is figyeli őket, s ha kell, fel is hív egy-egy játékost a felnőtt keret közös gyakorlásaira. A bajnoki eredményeink közül a Ferencváros és a DVSC elleni döntetlen is szép siker volt, itthon egyedül a Győrtől szenvedtünk vereséget.
- A bajnoki alapszakasz első tizenkét fordulóját követően mi változott a kitűzött célokban?
- Sok minden azért nem, természetesen tovább szeretnék fejlődni, ám emellett persze jó lenne, ha meg tudnánk tartani jelenlegi helyezésünket is, amihez továbbra is nagyon nagy munkára lesz szükség a csapat tagjaitól. Megyünk tovább az általunk elképzelt és megálmodott úton, amihez komoly segítséget jelent az is, hogy az ifjúsági csapat edzőjével, Rapatyi Tamással is nagyon jó a munkakapcsolatunk, amiben csak lehet, segítjük egymást. Ifjúsági és junior együttesünk is a felnőtt csapat szisztémája szerint dolgozik, pontosan azért, hogy ha valaki felkerül a legjobbak közé, akkor ne egy teljesen új játékrendszert kelljen elsajátítania. A helyzetünket könnyíti, hogy igen sok a tehetséges fiatal az utánpótlásban, s edzőink lelkiismeretes munkájának köszönhetően az alsóbb korosztályokból is bőven tudunk meríteni. Hosszú távon azt szeretnénk, hogy egyre több fiatal épüljön be a felnőtt csapatba, s úgy vélem, hogy erre a jövőben lesz is lehetősége a most még ifjúsági, vagy junior korú játékosainknak.
További hírek
Kemény meccs vár a Kohászra
2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapatA dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.
Biztos győzelem a Békéscsaba ellen
2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapatSzinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.
Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát
2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapatA kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.
Remek hajrával parádés siker
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatÖtgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.
Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatMindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.