„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelemmel kezdtünk

2014. dec. 18.
  • Facebook

A házigazda DVSC ellen aratott ötgólos, 29-24-es győzelemmel kezdte együttesünk a debreceni TVP Kupát.

Debrecenbe utazott ma délután együttesünk, mely a kétnapos TVP Kupán vesz részt a cívisvárosban. Mátéfi Eszter csapatával természetesen nem utazott el Bulath Anita, valamint Triscsuk Krisztina sem, akikre holnap, a franciák elleni Európa-bajnoki helyosztón vár nagyon komoly feladat. A Kohász kézilabdázói a házigazda Debrecen ellen kezdték meg a négycsapatos tornát, s végig vezetve arattak 29-24-ös győzelmet. Ferlingék holnap két újabb találkozót játszanak: délelőtt fél tíztől a szlovák bajnok Iuventa Michalovce, míg délután háromnegyed kettőtől a lengyel MKS Olimpia Beskid lesz az ellenfelünk.
A ma esti összecsapás után Mátéfi Eszter elmondta, hogy nagyon jó és hasznos mérkőzést tudtak játszani ellenfelükkel, s támadásban, valamint védekezésben is sikerült megvalósítani az elképzelteket. Csapatunkból sokan megkapták a lehetőséget a játékra, mellyel éltek is, ezért vezetőedzőnk azt reméli, hogy a holnapi két találkozón is a ma látott hozzáállással és játékkal rukkolnak elő tanítványai.

TVP Kupa:
DVSC-TVP-Aquaticum – DKKA
24-29
(12-15)
DKKA: Triffa, Azari 3, Gera 4, Kamper 7, Takács D. 2, Ferling 7, Vincze M 3. Csere: Nagy É. (kapus), Mekler-Rádl, Berta, Takács B. 2, Hanusz 1, Hosszú. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Debrecenbe látogatunk

Debrecenbe látogatunk

2019. okt. 15.

A remek formában lévő, a tabella második helyén álló Debrecen otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.

Szép eredmények Győrben

Szép eredmények Győrben

2019. okt. 15. #DKKA utánpótlás

Egy döntetlennel és egy győzelemmel utazhattak haza akadémistáink a Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésekről.

Remek győzelem hazai pályán

Remek győzelem hazai pályán

2019. okt. 12.

Kiváló védekezéssel és kapusteljesítménnyel aratott megérdemelt, 27-20-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni hazai találkozón.

Kemény meccsre számít a Kohász

Kemény meccsre számít a Kohász

2019. okt. 11.

Óriási csatát várhatunk a Mosonmagyaróvár elleni szombati bajnokin a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Mosonmagyaróváron a továbbjutásért

Mosonmagyaróváron a továbbjutásért

2019. okt. 11.

A Mosonmagyaróvár csapatával játszunk a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat