„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kell a két pont

2014. dec. 29.
  • Facebook

Szép évzárásban reménykedve várja idei utolsó bajnoki mérkőzését holnap este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. Mátéfi Eszter tanítványai a sereghajtó Szeged ellen lépnek pályára idegenben, természetesen a két pont megszerzésében bízva.

Idegenben búcsúztatja a 2014-es esztendőt együttesünk, mely kedden este hat órától Szegeden játszik élvonalbeli bajnoki mérkőzést. Az összecsapás esélyeseinek egyértelműen a mieink számítanak, hiszen Mátéfi Eszter együttese az ötödik, míg a házigazda szegediek az utolsó helyen állnak a táblázaton. A Kohász csapata egyértelműen a két pont megszerzésének reményében utazik el évzáró találkozójára, melyen már pályára léphet két válogatottunk, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina is, ugyanakkor a közelmúltban térdsérülést szenvedő Vig Vivien visszatérésére még pár napot várnia kell az együttes drukkereinek.
A siker reménykedve várja az összecsapást Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elárulta, hogy december két napja már szinte teljes csapattal készülnek az előttük álló feladatra, hiszen visszatértek a válogatottak, egyedül Hosszu Boglárka betegsége, valamint Vig Vivien hiánya okoz némi kellemetlenséget, s ők még nem is játszhatnak a holnapi összecsapáson. A DKKA szakvezetője elmondta még, hogy kielemezték ellenfelüket, s jó védekezés mellett kiegyensúlyozott kapusteljesítményt, valamint pontos támadójátékot vár tanítványaitól a holnapi összecsapáson, melyen természetesen a győzelem megszerzése az elsődleges feladatuk..

További hírek

Visszavágna a Vácnak a Kohász

Visszavágna a Vácnak a Kohász

2023. ápr. 14.

Hazai környezetben, a Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Stábunk is bővülőben!

Stábunk is bővülőben!

2023. ápr. 12.

Igencsak mozgalmas időszak áll akadémiánk vezetősége mögött, hiszen ahogy a legtöbb csapatnál, úgy nálunk is javában zajlik a játékoskeret kialakítása a következő szezonra. Azonban nemcsak ez kapott fókuszt az elmúlt időben, hanem a szakmai stábunk megerősítése is.

This victory is ours!

Óriási győzelem Siófokon!

2023. ápr. 01.

Az első perctől az utolsóig nagyot küzdve, igazi csapatként játszva aratott egygólos, 30-29-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Siófok otthonában.

Balaton-parti rangadó előtt

Balaton-parti rangadó előtt

2023. már. 31.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Siófok elleni összecsapáson az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Fontos, szép siker hazai pályán

Fontos, szép siker hazai pályán

2023. már. 25.

A DKKA a mai győzelmét Bába Mihály emlékének ajánlja.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat