„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Javítani a hibákat

2015. jan. 12.
  • Facebook

A támadásban elkövetett hibákat javítani kell, ám a védekezéssel és a kapusteljesítménnyel elégedett lehetett együttesünk szombati győzelme után Mátéfi Eszter vezetőedző.

25-21-es győzelmet aratott a Mosonmagyaróvár elleni hétvégi bajnoki találkozón együttesünk, mely újabb sikerével megerősítette harmadik helyét a bajnoki táblázaton. A szombati összecsapás után azonban feltűnően elégedetlennek tűnt együttesünk szakvezetője, Mátéfi Eszter, aki elsősorban a támadásban elkövetett hibák miatt bosszankodott, ezért a fiatal szakembert arra kértük, hogy egy kicsit "rápihenve" a mérkőzésre, értékelje a mieink teljesítményét.
Mátéfi Eszter érdeklődésünkre elárulta, hogy nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a meccs utáni bosszankodásának, mert akadtak azért biztató jelek is a csapat játékában.
- Valóban, feszült voltam a mérkőzést követően, de nem kell túl nagy feneket keríteni neki, hiszen végül egy olyan találkozón sikerült begyűjtenünk a két pontot, ahol győzelmünk már egyáltalán nem forgott veszélyben a második félidőben. Azzal viszont valóban elégedetlen voltam, amit támadásban nyújtottuk, hiszen huszonegy technikai hibát követtünk el, ami két meccsre is sok lenne. Védekezésben viszont ismét nagyon jól teljesítettünk, s Triffa Ágnes is közel ötven százalékos mutatóval védett, s a huszonegy kapott gólunk is önmagáért beszél, szóval voltak azért pozitívumok is a szombati találkozón a két szerzett pont mellett. Persze a hibákról sem feledkezünk meg, ezeket a dolgokat átbeszéltük a ma délelőtti edzésen, s azon vagyunk, hogy a közeljövő fontos találkozóin, a szerdai Debrecen, valamint a vasárnapi Székesfehérvár elleni mérkőzéseken ezeket már ne kövessük el, s újabb győzelmekkel örvendeztessük meg az értünk szurkolókat.

További hírek

Élő: DKKA - MTK Budapest (NB I)

Élő: DKKA - MTK Budapest (NB I)

2021. jan. 27.

Élő közvetítésünk a felnőtt bajnoki mérkőzésről 17 órakor kezdődik.

Bravúr kell a győzelemhez

Bravúr kell a győzelemhez

2021. jan. 26.

Az idei szezonban kiválóan szereplő MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese.

Into the next round in the cup!

Továbbjutás a kupában!

2021. jan. 23.

Továbbjutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata, miután szinte végig vezetve aratott 29-27-es győzelmet Szombathelyen.

They were hungry for success

Nagyon ki voltak éhezve már erre a sikerre!

2021. jan. 23. #DKKA utánpótlás

Tízgólos győzelmet aratott U20 csapatunk az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.

Élő: DKKA U20 - Szentendrei NKE (NB I/B)

Élő: DKKA U20 - Szentendrei NKE (NB I/B)

2021. jan. 23. #DKKA utánpótlás

11 órakor kezdődik élő a közvetítésünk a felnőtt NB I/B-s bajnokságból, ahol U20-as csapatunk szerepel. Hajrá Kohász! 

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat