„ACÉL A SZÍV!”
Megyei rangadóra várva
A Fehérvár KC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnokság küzdelmeit együttesünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az este hat órakor kezdődő összecsapáson nagy küzdelem várható, reményeink szerint Kohász-sikerrel.
A Debrecenben aratott szép győzelem után újra hazai környezetben lép pályára együttesünk, mely vasárnap este hat órától a megyei rivális Fehérvár KC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A két együttes évek óta nagy csatákat vív egymással a bajnokságban, s a hétvégi találkozónak ezúttal igen komoly tétje is van, hiszen a negyedik helyen álló székesfehérvári alakulat mindössze egyetlen ponttal áll a Kohász mögött a bajnoki táblázaton.
Tisztában van a tét nagyságával Mátéfi Eszter, a DKKA vezetőedzője is, aki nagyon nagy küzdelmet vár a vasárnapi rangadón, s azt, hogy tanítványai a Debrecenben látott hozzáállással, s hatékonysággal támadják majd ellenfelük kapuját.
- A Debrecen elleni találkozó első félidejében kiválóan működött a védekezésünk, s az ebből megszerzett labdákkal több könnyű találatot is tudtunk szerezni, így már a félidei szünetre magabiztos, kilencgólos előnnyel vonulhattunk. A második felvonásban ugyan volt egy kisebb hullámvölgyünk, ám ebből is sikerült kikecmeregni, s végül – érzésem szerint – megérdemelt győzelmet arattunk a jól küzdő hazaiak ellen. Hozzá kell tenni ehhez azt is persze, hogy Vincze Melinda betegen játszott, s amikor őt le kellett hozni, a zártabb védekezésben elkövettünk pár hibát, de ezeket is igyekszünk kijavítani vasárnapi mérkőzésünkig. Mely nem csak azért ígérkezik kőkemény csatának, mert megyei riválisok találkoznak egymással, hanem azért is, mert mindkét gárda a legjobb négy közé jutásért hajt úgy, hogy mindössze egyetlen pont jelenleg az előnyünk a fehérváriakkal szemben. Az ősszel sajnos sok hibával játszottunk vasárnapi vetélytársunk ellen, így viszonylag simán kikaptunk, amiért természetesen vissza szeretnék vágni, ám ez nem lesz egyszerű. A fehérvári csapatot remek játékosok alkotják, ám jó védekezésünkre remélhetőleg továbbra is építhetünk, s ha támadásban is sikerül megvalósítani az elképzelteket, akkor itthon tarthatjuk a bajnoki pontokat. A hozzáállásunk Debrecenben is példaértékű volt, ezt várom vasárnap, s bízom abban is, hogy a betegséggel küzdő Vincze Melinda, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Kamper Olívia is felépül a megyei rangadóra.
További hírek
Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás
2023. nov. 14.Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.
Elvárható a továbbjutás a kupában
2023. nov. 14.Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.
Edzőpáros a DKKA élén
2023. nov. 13.Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.
Ez sem a mi napunk volt
2023. nov. 09.Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.
Pikáns összecsapás várható a fővárosban
2023. nov. 08.Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.