„ACÉL A SZÍV!”
Vácra látogatunk
A Vác ellen lép pályára ma este együttesünk, mely nem számíthat könnyű találkozóra, ám ezzel együtt is a két pont megszerzése a cél.
Egymás után aratott hat győztes mérkőzéssel a háta mögött várja a Vác elleni mai bajnokit csapatunk, mely ezúttal idegenben szeretné folytatni jó sorozatát. A bajnoki tabella harmadik helyén álló Mátéfi-csapat számára azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak az este hat órakor kezdődő összecsapás, hiszen a tizedik helyen álló váciak számára élet-halál kérdése a pontszerzés.
Csapatunk szakvezetője azonban optimista, s bár tudja, hogy nem ígérkezik sétagaloppnak a mérkőzés, bízik együttesében, s abban, hogy az elmúlt hetek jó játékát megismételve tudják tovább javítani szép eredménysorukat.
- Fontos, értékes győzelmet arattunk a legutóbbi fordulóban, s nagyon bízom abban, hogy a Fehérvár KC elleni siker további erőt és hitet ad a játékosoknak a bajnoki véghajrá előtt. Erre szükségünk is lesz Vácon, ahol nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen ellenfelünk több remek képességű játékossal is rendelkezik, ráadásul nagyon fontos lenne számára a pontszerzés, ezért biztos vagyok abban, hogy egy rendkívül elszánt csapat néz velünk farkasszemet szombaton. A mi célunk ezzel együtt a győzelem megszerzése lesz, ám ehhez taktikusan, fegyelmezetten kell játszanunk támadásban és védekezésben egyaránt. A hétvégi meccsen betegen játszó Vincze Melinda szerencsére meggyógyult, ám Kamper Olíviára és Berta Nikolettre továbbra sem számíthatunk.
További hírek
DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2024.01.27.
2024. jan. 05. #DKKA utánpótlásGyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad!
Megérdemelt, szép siker az évbúcsúztatón
2023. dec. 30.A második félidőben nyújtott remek játékának köszönhetően magabiztos, hatgólos sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny elleni bajnokin.
Kozármislenyben zárjuk az évet
2023. dec. 30.Nehéz hatvan perc vár együttesünkre az év utolsó meccsén, de a cél a győzelem megszerzése lesz a Kozármisleny otthonában.
Napos jövő Dunaújvárosban
2023. dec. 14.A Solar Future System Kft csatlakozott a DKKA támogatói közé