„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Egy pont Vácról

2015. jan. 24.
  • Facebook

Felállt az első félidőben összeszedett tetemes hátrányából, s végül 23-23-as döntetlent játszott Vácon csapatunk. A házigazdák már hét góllal is vezettek, de jól hajrázott a Kohász, így mindkét csapat rászolgált a pontra a küzdelmes, fordulatos összecsapás végén.

A tizedik helyezett, s a középházi rájátszásért küzdő Vác otthonában lépett pályára csapatunk. Együttesünk tavaly is nagyon megszenvedett a váciak ellen, s csak az utolsó pillanatokban szerzett góllal sikerült nyernie, ezért Mátéfi Eszter vezetőedző a mai összecsapásra is kemény csatát prognosztizált.
Nem is cáfolt rá erre az első hat-hét perc, hiszen hiába szerzett első támadásából vezetést a Kohász, a hazaiak gyorsan fordítottak, így hiába kapaszkodott a csapatunk, a házigazdák tartott egy-kétgólos előnyüket (5-4). A folytatás viszont egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték, mert támadásban több hibát is elkövetett csapatunk, ráadásul a védekezés sem működött az elképzeltek szerint, így az egyre lelkesebb házigazdák fokozatosan növelték vezetésüket, s Mátéfi Eszternek 10-6-os hátránynál már időt kellett kérnie a 17. percben. Ez sem hozta meg azonban a kívánt eredményt, mert a hajrá is a váciak fölényét hozta: ellenfelünk 14-7-re lépett meg öt perccel a szünet előtt, így hiába hozta egálra az utolsó pár percet a Kohász, a vendéglátók vonulhattak fölényes, 16-9-es előnnyel a pihenőre.
Nagy fordulatnak kellett bekövetkeznie a második felvonásra ahhoz, hogy maradjon esély a pontszerzésre, s úgy tűnt, hogy erre képesek is lesznek Felringék, akik végre úgy védekeztek, ahogy azt már a kezdetektől kellett volna, ráadásul támadásban is négy alkalommal bevették ellenfelük kapuját, így a 40. perchez érve újra teljesen nyílt lett a meccs (16-13). Ekkor törte meg hosszú gólszünetét a házigazda, mely a félidő derekáig tartotta három-négyfás vezetését, így Mátéfi Eszternek ismét időt kellett kérnie, hogy elbeszélgessen játékosaival (19-15).
A rövid pauza ezúttal eredményt is hozott, mert a váciak újabb, ezúttal ötperces gólcsendje alatt Triscsuk kettő, míg Ferling egy alkalommal talált be a hazai kapuba, elérhető közelségbe hozva ezzel akár a győzelmet is (19-18). A hazaiak azonban továbbra is kiválóan küzdöttek, érhetően nem akarták kiengedni kezükből a győzelmet, s bár ismét "meglógtak" két találattal, Triscsuk és Ferling góljai után már 22-22-es állást mutatott az eredményjelző az 58. percben. A véghajrá hatalmas izgalmakat hozott, hiszen a vendéglátók ismét előnyhöz jutottak, ám Triscsuk az utolsó percben egalizált, s mivel a váciak utolsó támadását sikerült kivédekezni, így 23-23-as döntetlennel ért véget a fordulatos összecsapás.

Ipress Center-Vác – DKKA
23-23
(16-9)
Vác: Bíró B. – Hansághy 1, Tóth E. 5, Farkas V. 4 (1), Fülöp A. 3, Hornyák D. 6, Szondi 1. Csere: Stefanovics 1, Hámori 1, Dakos, Drávai 1, Jovetics. Vezetőedző: Ottó Katalin.
DKKA: Triffa – Azari, Triscsuk 9, Takács D. 1, Vincze 6, Bulath 3, Ferling 3. Csere: Nagy É. (kapus), Mekler-Rádl, Takács Bianka, Gera 1, Khouiled. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 5/3

 

További hírek

Európa-bajnokok!

Európa-bajnokok!

2021. júl. 13. #DKKA utánpótlás

Gyönyörű eredménnyel tért haza az U17-es strandkézilabda válogatott Bulgáriából.

Strandolni fognak

Strandolni fognak

2021. júl. 07. #DKKA utánpótlás

Három fős DKKA delegáció utazik az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságra.

Nothing was given easily this year!

Idén semmit nem adtak könnyen!

2021. jún. 19.

Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.

Elkészült a versenykiírás

Elkészült a versenykiírás

2021. jún. 17.

Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.

Küzdelmes döntetlen az ETO ellen

Küzdelmes döntetlen az ETO ellen

2021. jún. 10. #DKKA utánpótlás

Fordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.

(Fotó: Turcsán Fruzsi)

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat