„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Fájdalmas vereség

2015. jan. 31.
  • Facebook

A kulcspillanatokban sokat hibázott, így 29-28-as vereséget szenvedett együttesünk ma este a Békéscsaba otthonában.

Nehéz mérkőzés várt ma este csapatunkra, mely ezúttal a középházi rájátszásért küzdő Békéscsaba ellen lépett pályára idegenben.
A cél azonban a győzelem megszerzése volt, ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző a találkozó előtt elmondta, a két pont megszerzéséhez elengedhetetlen, hogy tanítványai az első pillanattól koncentráljanak, s ne adjanak akkora előnyt ellenfelüknek, mint tették azt a Vác elleni összecsapáson. Ehhez képest hiába állt még az 5. percben 3-3-as állás az eredményjelzőn, az első fertályóra végéhez közeledve már öt góllal, 9-4-re vezetett a vendéglátó csapat, köszönhetően leginkább annak, hogy a mieink támadásban és védekezésben elkövetett hibáit könyörtelenül kihasználták. A félidőből hátralévő időben sem javult látványosan a mieink játéka, így a rendkívül lelkes hazaiak biztosan tartották hol három, hol ötgólos előnyüket, s a félidei szünethez érve is ők álltak közelebb a remélt sikerhez (16-13).
Úgy tűnt, hogy a második felvonás elején végre helyreáll a világ rendje, hiszen mindössze négy perc kellett ahhoz, hogy a Kohász egalizálni tudjon (16-16), ám hiába a jó kezdés, a folytatás ismét nem úgy alakult, ahogy reméltük. A félidő derekához érve már ismét a Békéscsaba állt jobban két találattal (21-19), s bár a gólokban is gazdag rohanásban még egyszer visszavette az előnyt együttesünk, rendkívül izgalmas utolsó tíz perc várt Ferlingékre (24-25). Melyben sajnos ismét többet hibázott együttesünk annál, amit a rendkívül motivált Békéscsaba ellen megengedhetett volna magának, így a végletekig kiélezett véghajrát a vendéglátók bírták jobban, s végül 29-28-as győzelmet arattak.
Ami egyben azt is jelentette, hogy öt fordulóval az alapszakasz vége előtt az Érd gárdája beérte pontszámban együttesünket a bajnoki táblázaton, ezért ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe a két fordulóval ezelőtt még biztosnak tűnő elődöntős helyezés, jövő hét szerdán mindenképpen le kell győzni Szabó Edina együttesét a Dunaújvárosi Sportcsanrokban.

Békéscsaba – DKKA
29-28
(16-13)

Békéscsaba: Sipeki, Kovács A. 1, Nikolajenko 6, Szögi 6, Szabó V. 4, Glusica 5, Gávai 3. Csere: Terenyi (kapus), Walfisch 4, Tóth S., Diószegi. Vezetőedző: Avar György.

DKKA: Triffa, Azari, Triscsuk 6, Vincze 7, Takács D., Bulath 8, Ferling 2. Csere: Nagy É. (kapus), Kamper 3, Takács B., Rádl, Hosszu 2. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2

További hírek

Bába Mihály passed away

Elhunyt Bába Mihály

2021. már. 23.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt gyúrónk, Bába Mihály.

Hazai pályán is idegenben

Hazai pályán is idegenben

2021. már. 23.

A címvédő otthonában játssza le a Győr elleni hazai mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután négy órától.

Megvan a második is!

Megvan a második is!

2021. már. 22. #DKKA utánpótlás

Három nap alatt két győzelem az NB II-ben.

Szép győzelem idegenben!

Szép győzelem idegenben!

2021. már. 20. #DKKA utánpótlás

Míg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.

Anastasija álmai valóra válhatnak

Anastasija álmai valóra válhatnak

2021. már. 20.

Kapusunk az IHF.infónak nyilatkozott az  olimpiai kvalifikáció előtt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat