„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Komoly hátrányban

2015. feb. 08.
  • Facebook

Sem támadásban, sem védekezésben nem tudta megvalósítani eltervezett játékát együttesünk, mely kilencgólos, 28-19 arányú vereséget szenvedett Rosztovban az EHF Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

AZ EHF Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését játszotta ma délután Rosztovban csapatunk az orosz bajnokságban listavezető Rosztov Don ellenében. Mátéfi Eszter tanítványaira rendkívül nehéz találkozó várt a hazai pályán eddig hibátlan vetélytárs otthonában.

Kóros gólszegénység

Hogy mennyire nehéz, azt már az első percekben megtapasztalhattuk, mert hiába sikerült kivédekezni az első két orosz támadást, a mieink sem tudtak betalálni ellenfelük kapujába, mert a rosztoviak nagyon kemény védekezéssel igyekeztek meggátolni a mieink gólszerzési lehetőségeit. Az első nyolc percben egyetlen alkalommal sem tudtuk mattolni az ellenfelet, mely időközben azért háromszor is meglepte Triffát (3-0). A hosszú gólcsendet Ferling törte meg, ám hiába hozta fel Takács Dusmáta már egyre a Kohászt, a folytatásban újra az oroszok percei következtek.
Ellenfelünk sorozatban öt gólt szerzett úgy, hogy Ferlingék szemét kifogta Gabisova, így hiába kért időt Mátéfi Eszter -4-négy, a 18. percben már 8-2-es állás miatt szomorkodhattunk. A játékrész hajrájában sikerült valamelyest összekapnia támadójátékát csapatunknak, ám hiába talált be Takács Bianka, majd Bulath és Triscsuk is, a rosztoviak is könnyedén játszották át a Kohász védelmét, így biztosan tartották öt-hatgólos vezetésüket (12-6). A félidő utolsó perceiben két-két gólt jegyzett mindkét csapat, így a szünethez érve továbbra is biztos előnynek örülhettek a vendéglátók, míg a mieinktől a játék minden elemében komoly javulásra lett volna szükség ahhoz, hogy szorossá tegyék a második felvonást (14-8).

Nem volt esély

Ehhez képest a térfélcserét követően ugyanúgy kezdett együttesünk, ahogy az első félidőben. Tíz perc alatt mindössze egyetlen gólra futotta Mátéfi Eszter csapatától úgy, hogy közben a vendéglátók ötször is bevették a csereként beállt Víg kapuját, s a 40. percben sajnos megvolt a tíz közte (19-9). Az újabb rossz periódust szerencsére egy kicsivel jobb követte, mely alatt Azari góljainak örülhettünk, s mikor három találatot sikerült lefaragni a hátrányból, már a vendéglátók kértek időt (21-14).
Mellyel sikerült is rendet tennie a hazai szakvezetésnek a fejekben, mert a játékrész derekától újra a Rosztov irányította a meccset, s újra meglépett kilenc találattal, s a hazai lendületet újabb időkéréssel próbálta megtörni a Kohász szakvezetése (26-17). Ez sem sokat segített azonban, mert újabb két hazai találatot követően már tizeneggyel vezetett a Rosztov, s hiába lőtte a meccs utolsó két találatát együttesünk, a súlyos, 28-19-es vereséget nem tudta elkerülni. Visszavágó február 14-én a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol hatalmas formajavulásra lenne szükség csapatunktól már a győzelem megszerzéséért is, a továbbjutás már maga lenne a csoda.

Rosztov Don – DKKA
28-19
(14-8)
Részletes jegyzőkönyv később

 

További hírek

Kupafeladatok előtt a Kohász

Kupafeladatok előtt a Kohász

2019. feb. 07.

Győznie kell akadémiánk felnőtt együttesének a Békéscsaba ellen ahhoz, hogy bejusson a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás

2019. feb. 06. #DKKA utánpótlás

Együttműködési megállapodást kötött akadémiánk a Duna-Pent NKSE-vel.

Visszavontuk az óvásunkat!

Visszavontuk az óvásunkat!

2019. feb. 05.

Marad a pályán elért eredmény, miután akadémiánk visszavonta óvását a mosonmagyaróvári mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.

Tizedik hely a Főnix Kupán az U13-as mezőnyben

Tizedik hely a Főnix Kupán az U13-as mezőnyben

2019. feb. 05. #DKKA utánpótlás

Három győzelemmel és két vereséggel fejezte be a debreceni Főnix Kupa küzdelmeit akadémiánk U13-as együttese.

A csapategység diadala

A csapategység diadala

2019. feb. 02.

Remek első félidei játékkal alapozta meg a Vác elleni 35-29-es csodálatos hazai sikert akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat