„ACÉL A SZÍV!”
Figyelem, fegyelem!
Elsősorban a támadásban elkövetett hibák, s kihagyott ziccerek számlájára írja a rosztovi, kilencgólos vereséget csapatunk vezetőedzője. Mátéfi Eszter szerint csak hatékonyabb, fegyelmezettebb játékkal lesz esélye együttesének a szombati, dunaújvárosi visszavágón.
Kilencgólos, 28-19 arányú vereséget szenvedett a Rosztov Don elleni EHF Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén együttesünk a hétvégén. A Kohász tegnap délután érkezett vissza hosszú túrájáról, ám túl sokat nem pihenhettek játékosai, akik ma délután már futással vezették le az út és a mérkőzés fáradalmait.
Támadásban nem ment
Az átmozgató gyakorlás előtt természetesen kíváncsiak voltunk vezetőedzőnk, Mátéfi Eszter véleményére is a rosztovi összecsapással kapcsolatban, s ahogy mindig, úgy ezúttal is készséggel állt rendelkezésünkre. Mint azt a fiatal dunaújvárosi szakvezető érdeklődésünkre elárulta, már a mérkőzés előtt tisztában voltak azzal, hogy rendkívül nehéz feladat előtt állnak, a kilencgólos vereséghez viszont több tényező is hozzájárult.
- Azt már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy a legnehezebb ellenféllel szemben kell megméretnünk magunkat, s ilyen szempontból be is jött, amit vártunk, mert a Rosztov egy nagyon erős csapatot alkot. Mi szerdán ki-ki meccset vívtunk az érdiekkel, s a bajnoki alapszakasz szempontjából nagyon fontos győzelmet arattunk, így érthetően jó kedvvel vágtunk neki a hosszú szombati utazásnak. A szállással és a kiszolgálással nem is volt semmi problémánk, vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, teljesítették a kívánságainkat, a gondok sajnos a mérkőzésen kezdődtek számunkra. Sajnos ezúttal sem vágtunk jól neki a találkozónak, több tiszta ziccert elhibáztunk már a meccs elején, s bár Gabisova végig jól védett, rossz megoldásainkkal mi is sokat tettünk azért, hogy megkönnyítsük a dolgát. A játékvezetést sem éreztem következetesnek a találkozón, ezt jeleztem is a román bíróknak, de hiba lenne ezzel takaróznunk, mert ugyan a huszonnyolc kapott gól nem olyan vészes, a tizenkilenc lőtt találatunk nagyon kevés, s hiába védekezett nagyon jól, olykor már az agresszivitás határán is túl ellenfelünk, ebben a kevés szerzett gólban sajnos a mi rosszabb teljesítményünk is benne volt.
Játsszunk egy jót
Kilencgólos hátrányból kell tehát nekivágni a szombati visszavágónak, ami – látva az ellenfél erejét – egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, ám vezetőedzőnk bízik abban, hogy a hibákat kijavítva, egy telt házas, jó mérkőzésen tudnak visszavágni az orosz csapatnak.
- Természetesen csalódott vagyok a nagy hátrány miatt, ám akkor lennék igazán csalódott, ha úgy érezném, hogy nem tettünk meg mindent azért, hogy máshogy alakuljon. Az akarással nem volt problémánk, küzdöttünk, ahogy tudtunk, akadtak jó periódusaink, de adósak maradtunk az egyenletesen jó teljesítménnyel. A kilencgólos hátrány persze soknak tűnik, pláne, ha egy ilyen jó csapat az ellenfél, ugyanakkor hazai pályán nem mérlegelhetünk, fel kell tennünk mindent egy lapra, s kihozni magunkból a maximumot. Hogy ez mire lesz elég, az majd szombaton eldől, ám akkor lennék igazán szomorú, ha nem tennénk meg mindent a jó eredmény eléréséért. A hibáinkat természetesen ki kell javítanunk, lényegesen fegyelmezettebben kell játszanunk, mint tettük azt a rosztovi találkozón, s remélem, hogy egy telt házas, remek hangulatú mérkőzést tudunk játszani ellenfelünkkel.
További hírek
Irány Debrecen!
2023. szep. 19.Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.
Végül biztos siker a fővárosban
2023. szep. 16.Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.
Az újonchoz látogatunk
2023. szep. 15.A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.
Remek siker a megyei rivális ellen
2023. szep. 10.Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.
Megyei rangadó előtt a Kohász
2023. szep. 09.Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.