„ACÉL A SZÍV!”
Ferling Bernadett elismerése
Ma átadták a Városházán a Dunaújváros Sportjáért Díjat. 1997-ben alapított díjat idén négyen vehették át: Pappné Házi Éva, Gróf Andrásné és Csepesz Ferenc mellett csapatunk kapitánya, Ferling Bernadett érdemelte ki a rangos elismerést.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 1997-ben alkotta meg önkormányzati rendeletét a „Dunaújváros Sportjáért” díj odaítéléséről. Az elismerés, azon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik Dunaújvárosban a testnevelés és sport területén kiváló munkát végeztek, illetve kimagasló eredményeket értek el. A közgyűlési határozat alapján idén Pappné Házi Éva nyugdíjas testnevelő tanár, edző, Gróf Andrásné az Arany János Általános Iskola testnevelő tanára, Csepecz Ferenc a korábbi Sztálinvárosi Vasas labdarúgója, a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület egyik alapító tagja, valamint hatalmas örömünkre, együttesünk kapitánya Orsó-Ferling Bernadett vehette át.
Detti az elmúlt közel húsz évben számtalan örömmel ajándékozta meg a dunaújvárosi sportbarátokat, felsorolni is lehetetlen kiemelkedő mérkőzéseit, meccseket eldöntő góljait - ezzel most mi nem próbálkozunk meg, helyette álljanak itt köszönetként a mai ünnepség méltató sorai.
"Orsó-Ferling Bernadett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kézilabdázója még 1995-ben, 18 évesen érkezett Dunaújvárosba. Az idő előrehaladtával egyre több lehetőséget kapott a meccseken, csodálták is sokan, miből merít erőt, hogy csere nélkül oda-vissza védekezésben és támadásban is folyamatosan játszik.
Tagja volt a nemzetközi kézilabdaverseny, az EHF kupa győztes csapatának 1998-ban, a Bajnokok Ligája csapatnak a ’99-es évben, továbbá ötször volt bajnok a Dunaferrel, és ötször volt Magyar Kupa győztes, és ezen kívül még számtalan ezüst és bronzérem birtokosa. A Női Szövetségi Kapitány is elismerte nagyszerű játéktudását, 150 alkalommal volt Magyar válogatott. Bár nagyon sokan megkeresték, a nehéz időszakban is kitartott csapata mellett, és a mai napig motorja a helyi kézilabdának. Nagy szerepe van abban, hogy a Dunaújvárosi Női Kézilabda csapat az első osztályban játszhat sokunk örömére.
A csapatösszetartás és lelkierő megmutatkozik az eredményekben is, hiszen már újra nemzetközi mérkőzéseken szerepelhet csapatunk, és büszkék lehetünk a bajnokságban eddig elért eredményekre. A kézilabda mellett a testnevelés területén is kiemelkedő az óvodában végzett munkája. Már több mint három éve vezeti a Labda-Banda csoportot, hogy a gyerekek a foglalkozások alkalmával már egészen kicsi korban megízlelhessék a mozgás örömét. Elfoglaltságai mellett számtalan meghívásnak is eleget tesz, legyen szó akár futásról, gyalogló versenyekről vagy egyéb más városi programokról.
Orsó-Ferling Bernadett („Detti”) Dunaújváros büszkesége. Közvetlenségével, eredményes sporttevékenységével, példás családi életével méltán lehet a fiatal sportolók példaképe. Kimagasló sporttevékenysége, töretlen elhivatottsága elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dunaújváros Sportjáért díjat Orsó-Ferling Bernadett részére adományozta."
További hírek
Debreceni továbbjutás a kupában
2024. jan. 31.A vendég DVSC magabiztos, tizenhárom gólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a Magyar Kupa ötödik fordulójában.
A négyes döntőért küzd a Kohász
2024. jan. 30.A DVSC ellen lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Magyar Kupa ötödik fordulójában a sportcsarnokban szerdán délután öt órától.
Nem hibázott a Győr Dunaújvárosban
2024. jan. 27.A címvédő győriek magabiztos játékkal vitték el a két pontot a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.
Hazai pályán a Győr ellen
2024. jan. 26.A tabellán második Győri Audi ETO KC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
A hajrában fordított a Budaörs
2024. jan. 20.A mérkőzés nagyobbik részében vezetett együttesünk a Budaörs otthonában, de a jobban hajrázó házigazdák végül 28-26-ra legyőzték kézilabdázóinkat.