„ACÉL A SZÍV!”
Búcsú a Magyar Kupától
Negyvenöt percig nagyon jól tartotta magát, ám a hajrára elfáradt együttesünk a Ferencváros elleni kupacsatában, így a házigazdák jutottak a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
A Győr elleni mérkőzés után ma már újabb nagyon kemény feladat várt a DKKA női kézilabdázóira, akik ezúttal a Fradi otthonában léptek pályára a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó esélyeseinek egyértelműen a fővárosiak számítottak, míg a mieink abban bíztak, hogy sikerül átmenteniük az ETO ellen nyújtott formájukat, s akkor egy jó meccset tudnak játszani Tomoriékkal.
Mátéfi Eszter tanítványai nagyon jól is álltak bele a mérkőzésbe, már az első percekben igyekeztek megfogni ellenfelüket, s szurkolóik örömére ezt sikerrel is tették, hiszen az első tíz percben nemhogy meglépett volna a Fradi, de jobbára a házigazdáknak kellett futnia a Kohász után (4-5). A 15. percben 7-7-es állásnál azonban érzékeny veszteség érte a mieinket, mert Takács Dusmátát egy szabálytalanság után piros lappal kiállították a játékvezetők, s tekintve, hogy a betegséggel küzdő Vincze Melinda, valamint Rádl Tímea el sem utazott a csapattal, tovább szűkültek Mátéfi Eszter variációs lehetőségei. Ennek ellenére remekül tartotta magát együttesünk, mely a 19. percben még 9-8-ra vezetett, s bár a hajrá a fővárosiaké volt, a 15-13-as félidei Fradi-vezetés ellenére nem lehettünk elégedetlenek a Kohász játékával.
A térfélcserét követően alaposan felforgatta csapatát Mátéfi Eszter, aki lehetőséget akart adni a játékra minden csapattagnak, s bár hamar ellépett néggyel a Fradi, Gera és a pályára visszatérő Ferling találataival pillanatok alatt megfelezte hátrányát együttesünk (19-17). A folytatásban azonban ismét előjöttek azok a hibák, amiket egy FTC szintű csapat ellen nem lehet büntetlenül elkövetni, hiszen a rosszul ellőtt és eladott labdákból pillanatok alatt ziccer alakult ki a túloldalon, s ezeket nem is hibázták el a házigazdák. Hiába kért időt Mátéfi Eszter 27-21-nél, az 53. percben, a végjátékban átrohant a Kohászon a Fradi, így hiába tartotta sokáig jól magát a meccs háromnegyedéig, végül 33-21-es vereséggel búcsúzott a Magyar Kupa idei sorozatától a DKKA gárdája.
FTC – DKKA
33-21 (15-13)
DKKA: Triffa, Berta, Bulath, Ferling, Takács D. Triscsuk, Azari. Csere: Víg, Nagy (kapusok), Gera, Takács B., Ács, Hanusz, Hosszu, Kamper, Kemény D. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
2015-16 EHF Kupagyőztes




