„ACÉL A SZÍV!”
Hajrá a harmadik helyért
Újra a győzelem reményében lép pályára csapatunk, mely szombaton este hat órától az MTK otthonában méreti meg magát a bajnoki alapszakasz utolsó előtti fordulójában.
Már csak két forduló van hátra a bajnokság alapszakaszából, s jelen állás szerint komoly esélye van együttesünknek arra, hogy a harmadik helyről várhassa a felsőházi rájátszás küzdelmeit. Mátéfi Eszter tanítványai számára ehhez "mindössze" annyi szükséges, hogy legyőzik a bajnoki táblázat utolsó előtti, majd utolsó helyén álló csapatait.
Az első feladatot most szombaton, este hat órától kell teljesítenie együttesünknek, mikor ahhoz az MTK-hoz látogatnak Ferlingék, mely tíz szerzett pontjával áll a táblázat tizenegyedik helyén, s melyet a két gárda novemberi összecsapásán 31-24-re győzött le a Kohász.
Csapatunk vezetőedzője ezzel együtt sem számít könnyű mérkőzésre a fővárosiak otthonában, ám mint azt érdeklődésünkre elárulta, a céljuk egyértelműen a győzelem megszerzése lesz a hétvégén.
- Két olyan mérkőzés vár most ránk, melyeken eldől, hogy a harmadik, vagy a negyedik helyen fejezzük be az alapszakaszt. A célunk természetesen az, hogy minél jobban szerepeljünk, s ehhez most szombaton, valamint a jövő héten is győzelmeket kell aratnunk. Az MTK elleni meccs azonban nem lesz egyszerű, mert ellenfelünk okozott már meglepetéseket az elmúlt időszakban, elég csak arra gondolnunk, hogy legyőzte a Mosonmagyaróvár gárdáját, szoros meccset játszott a Székesfehérvárral, valamint idegenben a Váccal is. Mégis úgy gondolom azonban, hogy a két gárda közti helyezés- és tudáskülönbséget érvényre fogjuk juttatni a találkozón, amihez természetesen dolgozni kell majd keményen, vagyis védekezésben és támadásban is jól kell teljesítenünk. Az elmúlt időszak sűrű programját követően a héten végre volt időnk egy kis erőgyűjtésre is, a csapat tagjai nagyon szépen dolgoztak, ezért egyértelműen a két pont megszerzésében várjuk a szombati összecsapást.
További hírek
Nem borult a papírforma
2022. szep. 16.Hiába tartotta magát jól sokáig, az első felvonás utolsó tíz percében veszítette el a DVSC elleni debreceni bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.
Bravúrra készül együttesünk
2022. szep. 15.A tavalyi bronzérmes otthonában is győzelmet tűzi ki maga elé akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Küzdelemből jeles: Döntetlen a fehérvári kézithrilleren
2022. szep. 09.Fordulatos, nagy csatában, az utolsó másodpercben szerzett góllal ért el 26-26-os döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni megyei rangadón.
Bérletinformáció
2022. szep. 08.Többen is érdeklődtek, ezért mérlegelve a helyzetet Akadémiánk úgy döntött, lehetővé teszi a bérlet vásárlását a 2022/23-as szezonra.
Megyei rangadó előtt
2022. szep. 08.Idegenben, az Alba FKC elleni mérkőzésen szerezheti meg második bajnoki győzelmét akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.