„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Heti program az utánpótlásnál

DKKA utánpótlás
2014. jan. 08.
  • Facebook

Négy utánpótlás csapatunk is pályára lép az előttük álló napokban. Serdülő együtteseink közül az egyikre könnyű, a másikra igen nehéz mérkőzés vár, míg ifjúsági és junior csapataink a Debrecen hasonló korosztályú gárdáival játszanak hétvégén, hazai környezetben.

Ezen a héten is négy utánpótlás együttesünk lesz érdekelt saját korosztálya bajnokságában. Közülük a legkönnyebb dolga talán a serdülő I-es csapatnak lesz, mely a Kispesti NKK ellen lép pályára szombaton délután fél négytől. Fiataljaink számára kötelező a győzelem megszerzése már csak azért is, mert ellenfelük az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban, s a két csapat előző egymás elleni meccsét 56-0-ra nyerték a Kohász tehetségei, így a sima dunaújvárosi sikeren kívül minden más eredmény komoly csalódásnak számítana. Sokkal nehezebb összecsapás vár második számú serdülő csapatunkra, mely az Érd otthonában lép pályára. A két együttes azonos pontszámmal áll jelenleg a bajnoki táblázaton úgy, hogy mieink csak jobb gólarányukkal előzik ellenfelüket. Az Országos Serdülő Bajnokság küzdelmeiben idén már egyszer megmérkőztek egymással a felek, s akkor a mieink örülhettek 26-23-as sikernek, melynek a holnap este hat órakor kezdődő összecsapás végén is örülnénk.
Kemény feladatok várnak ifjúsági és junior csapatainkra is, akik szombaton a Debrecen hasonló korosztályú együttesei ellen lépnek pályára hazai környezetben a bajnokság újabb fordulójában. Az ifjúságiak délután kettő órától fogadják ellenfelüket a Dunaújvárosi sportcsarnokban, s bár az ellenfél hét ponttal jobban áll a tabellán fiataljainknál, jó játékkal lehet esély a két pont megszerzésére. A juniorok délután négytől húznak szerelést, méghozzá azért, hogy a Debrecenben elért 29-29-es döntetlen után egy szép győzelemmel erősítsék meg helyüket a bajnoki tabellán. Ez sem lesz egyszerű, szóval kell majd a segítség utánpótlás együtteseinknek is, akik örömmel látják az értük szurkolókat hétvégén is a sportcsarnok lelátóin.

További hírek

Közel volt!

Közel volt!

2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapat

Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.

A szép eredményben bízva lépünk pályára

A szép eredményben bízva lépünk pályára

2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapat

Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapat

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.

Utolsó hazai meccsére készül a Kohász

Utolsó hazai meccsére készül a Kohász

2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapat

Kérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapat

Csak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat