„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Újévi nagyüzem az utánpótlásnál

DKKA utánpótlás
2014. jan. 02.
  • Facebook

Győzelemmel kecsegtető, illetve szorosnak ígérkező mérkőzések is várnak utánpótlás együtteseinkre az előttünk álló napokban. Serdülőink hazai környezetben, a győzelmek reményében lépnek pályára, míg az ifjúságiakra és a juniorokra a Vác ellen vár nagyon kemény feladat.

Négy mérkőzés vár utánpótlás együtteseinkre az előttünk álló napokban. A két serdülő együttes hazai pályán kezdi a 2014-es esztendőt, míg az ifjúságiak és a juniorok a Vác hasonló korosztályú csapatai ellen húznak szerelést, ezúttal idegenben.
Fiataljaink közül a serdülők vannak könnyebb helyzetben, ugyanis második számú együttesünk a bajnoki táblázat utolsó előtti helyén szerénykedő Kispesti NKK ellen lép pályára ma délután öt órától, míg a "serdülő egyes" formáció a sereghajtó Tököl KSK ellen húz szerelést szombaton délután négytől, szintén hazai környezetben. Nem az elbizakodottság mondatja velünk, de mindkét mérkőzésnek a mieink az esélyesei, s a dunaújvárosi sikereken kívül minden más eredmény hatalmas meglepetésnek számítana.
Jóval nehezebb feladat vár ifjúsági és junior együttesünkre, melyek a szombati felnőtt meccs "felvezetéseként" lépnek pályára a Vác hasonló korosztályú csapatai ellen. Ifjúsági együttesünk minden teher nélkül léphet pályára az idényben száz százalékos teljesítményt nyújtó házigazdák ellen, ahol már a pontszerzés is hatalmas bravúrt jelentene. A juniorok viszont igazi rangadóra számíthatnak, hiszen míg a mieink a harmadik, addig a vendéglátók az ötödik helyen állnak a táblázaton, vagyis kiélezett, nagy csatára számíthatunk. Az alapszakasz második fordulójában egyszer már megmérkőztek fiataljaink a váciakkal, s akkor mi örülhettünk a 28-27-es sikernek, mellyel most is szívesen kiegyeznének a Kohász drukkerei.

Utánpótlás együtteseink heti programja:

2014. 01. 02. 17:00 DKKA II. – Kispesti NKK (serdülő bajnoki)
2014. 01. 04. 16:00 DKKA – Tököl KSK (serdülő bajnoki)
2014. 01. 04. 14:00 Ipress-Center Vác – DKKA (ifjúsági bajnoki)
2014. 01. 04. 16:00 Ipress-Center Vác – DKKA (junior bajnoki)

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat