„ACÉL A SZÍV!”
Egy meccs a héten
Mindössze a második számú serdülő együttesünkre vár bajnoki feladat a héten, ugyanis a nyolcadik helyen álló csapat ezúttal a tabellán tizenkettedik Inárcs-Örkény KC gárdájához látogat pénteken délután.
A héten egy mérkőzés vár "serdülő kettes" együttesünkre, mely pénteken délután fél öttől az Inárcs-Örkény KC otthonában lép pályára az Országos Serdülő Bajnokság huszonkettedik fordulójában. A két együttest igen nagy távolság választja el jelenleg egymástól, már ami a pontszámokat illet, hiszen míg a mieink a nyolcadik helyen állnak a bajnoki táblázaton tizenhét szerzett egységgel, addig pénteki ellenfelünk a tizenkettedik helyen szerénykedik kilenc szerzett ponttal.
Ez alapján serdülőink számítanak a pénteki összecsapás esélyesének, ám a két gárda októberi találkozójából kiindulva, akár kemény meccs is várhat fiataljainkra. A kilencedik fordulóban megrendezett dunaújvárosi mérkőzésen ugyanis három góllal, 29-26-ra nyert együttesünk úgy, hogy a félidei szünetben még csak egy góllal vezetett ellenfelével szemben, ezért gyanítható, hogy az Inárcs-Örkény gárdája mindent el fog követni azért, hogy egy esetleges győzelemmel zárkózzon fel az előtte állókhoz.
Utánpótlásunk heti programja:
2014. 02. 07. 16:30 Inárcs-Örkény KC – DKKA II (serdülő bajnokság)
További hírek
Győzelem az edzőmeccsen
2018. nov. 29.Végig vezetve aratott hétgólos, 26-19-es sikert akadémiánk felnőtt csapata a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési mérkőzésen.
"Jó úton haladunk!"
2018. nov. 28. #DKKA utánpótlásA magas szintű szakmai munka mellett az élvonalbeli szereplés lehetősége is nagyon vonzó azon fiatalok számára, akik részt vettek akadémiánk hétfői toborzóján.
Akadémiai kiválasztó!
2018. nov. 26. #DKKA utánpótlásÓriási érdeklődés mellett rendezte meg szokásos november végi toborzóját akadémiánk!
Hullámzó játék
2018. nov. 26. #DKKA utánpótlásAz ifjúsági bajnokságban simán nyert, a megyei felnőtt pontvadászatban viszont vereséget szenvedett akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese.
Hazai pályán a négy közé jutásért
2018. nov. 20.A Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele a Magyar Kupa negyeddöntőjében.