„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Nehéz csaták előtt az utánpótlás

DKKA utánpótlás
2014. feb. 26.
  • Facebook

Bőven lesz feladata az előttünk álló napokban utánpótlás együtteseinknek, akik csütörtöktől vasárnapig összesen nyolc alkalommal lépnek pályára saját bajnokságukban.

Kemény feladatok várnak utánpótlás együtteseinkre az előttük álló napokban, ugyanis a juniorok és az ifjúságiak is két-két alkalommal lépnek pályára saját korosztályuk bajnoki pontvadászatában, míg serdülő csapataink szintén egy-egy találkozón szerepelnek.
Kezdjük a sort junior együttesünkkel, mely holnap délután háromnegyed négytől a bajnoki tabella harmadik helyén álló Győr otthonában lép pályára. A találkozónak ezúttal a házigazdák az esélyesei, akik a két gárda dunaújvárosi találkozóján is biztos győzelmet arattak, ám reményeink szerint ezúttal jó játékkal sikerül megszorítani a zöld-fehéreket. Horváth Tibor együttese nem sokat pihenhet győri "kirándulása" után, mivel szombaton délután négytől az Eszterházy KFSC gárdája látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A sereghajtó egriek ellen viszont kötelező a győzelem megszerzése, így a sima hazai sikeren kívül minden más eredmény komoly csalódást jelentene.
Hasonló a programja ifjúsági együttesünknek is, mely csütörtökön délután kettőtől a Győr ellen lép pályára idegenben, míg szombaton délután kettőtől az Eger formációja ellen húz meccsszerelést. Az esélyek felemásak: a listavezető Győr elleni párharcban a zöld-fehérek az esélyesek, míg az utolsó helyezett egriek ellen a mieink, így a papírforma alapján ifjúsági csapatunktól is két pont megszerzését remélhetjük ezen a héten.
Nem csak a juniorok és az ifjúságiak, de a serdülők is két mérkőzésen méretik meg magukat a közeljövőben. Csütörtökön délután öt órától ugyanis második számú csapatunk az első helyezett Ferencváros együttesét látja vendégül az Arany iskola tornatermében. Szintén hazai környezetben, a Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnokában játszik első számú serdülő csapatunk is, mely a hatodik helyezett Vecsés ellen méreti meg magát pénteken délután négy órától, természetesen az újabb győzelem reményében.
A másodosztályú felnőtt, illetve junior bajnokság is ad feladatot hétvégén együttesinknek, ugyanis a két korosztályban szereplő együtteseink ezúttal Vecsésre látogatnak vasárnap. A junior bajnokságban szereplő, s eddigi tizenkét meccsének mindegyikét megnyerő csapatunk a mögötte négy ponttal álló házigazdák ellen szeretné begyűjteni a pontokat, s ugyanez a célja a felnőtt pontvadászatban szereplő együttesünknek is, mely egy győzelem esetén két ponttal meglépne hétvégi vendéglátójától.

Utánpótlás együtteseink programja:

2014. 02. 27. 14:00 Győr – DKKA (ifjúsági)
2014. 02. 27. 15:45 Győr – DKKA (junior)
2014. 02. 27. 17:00 DKKA II – FTC (serdülő)
2014. 02. 28. 16:00 DKKA – Vecsés SE (serdülő)
2014. 03. 01. 14:00 DKKA – Eszterházy KFSC (ifjúsági)
2014. 03. 01. 16:00 DKKA – Eszterházy KFSC (junior)
2014. 03. 02. 16:00 Vecsés Kombi Express – DKKA II (NB II junior)
2014. 03. 02. 18:00 Vecsés Kombi Express – DKKA II (NB II felnőtt)

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat