„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

NB II: győzelem Dabason

DKKA utánpótlás
2014. már. 24.
  • Facebook

Ahogy hazai pályán, úgy idegenben is legyűrte a DANUKE gárdáját junior együttesünk az NB II-es felnőtt bajnokságban. Horváth Tibor tanítványai erős ellenszélben arattak 43-38-as sikert, amivel tartják harmadik helyüket bajnoki táblázaton.

A hatodik helyezett DANUKE otthonában lépett pályára vasárnap délután az NB II-es felnőtt bajnokságban szereplő junior együttesünk. A találkozó előtt a mieink a harmadik helyen álltak, így jó esélyekkel várták az összecsapást Horváth Tibor tanítványai, akik az ősszel, gólokban gazdag mérkőzésen 40-34-re győzték le vasárnapi vetélytársukat. A két gárda találkozója ezúttal is sok gólt hozott, s emellett több finoman szólva is érdekes játékvezetői ítéletet, ám juniorjaink nem csak ellenfelükkel, hanem a játékvezetői kettőssel is meg tudtak birkózni, így a félidei szünethez érve 21-17-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe: amikor meglóghatott volna igazán ellenfelétől a DKKA fiatal együttese, mindig jött egy, vagy két kiállítás, ami alatt feljebb zárkózott a házigazda. A véghajrát azonban nem bírta a dabasi egylet, így a mieink végül ötgólos, 43-38-as győzelmet arattak, így továbbra is tartják harmadik helyüket a bajnoki táblázaton. a mérkőzés után Horváth Tibor edző érdeklődésünkre elárulta, hogy az igen rossz felfogású játékvezetés ellenére sikerült értékes sikert aratniuk, melyet elsősorban jó kontrajátékuknak köszönhettek. Csapatunk edzője a játékosok önfeláldozó teljesítménye mellett Kemény Dóra, Boldizsár Bianka, Molnár Beatrix és Szabó Janka kiváló játékát emelte még ki értékelésében.

További hírek

Fontos siker Békéscsabán

Fontos siker Békéscsabán

2023. okt. 20.

Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.

Ismét idegenben az akadémisták

Ismét idegenben az akadémisták

2023. okt. 19.

Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.

 

A painful defeat

Vereség a hibák ára

2023. okt. 07.

Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.

Fontos meccs vár a Kohászra

Fontos meccs vár a Kohászra

2023. okt. 06.

Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.

Defeat in Debrecen

A Debrecen örülhetett

2023. szep. 20.

Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H Női Liga
Vasas SC
Vasas
szep. 06.
18:00

DKKA
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok (Vasas) Budapest
2025-09-06T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat