„ACÉL A SZÍV!”
NB II: győzelem Dabason
Ahogy hazai pályán, úgy idegenben is legyűrte a DANUKE gárdáját junior együttesünk az NB II-es felnőtt bajnokságban. Horváth Tibor tanítványai erős ellenszélben arattak 43-38-as sikert, amivel tartják harmadik helyüket bajnoki táblázaton.
A hatodik helyezett DANUKE otthonában lépett pályára vasárnap délután az NB II-es felnőtt bajnokságban szereplő junior együttesünk. A találkozó előtt a mieink a harmadik helyen álltak, így jó esélyekkel várták az összecsapást Horváth Tibor tanítványai, akik az ősszel, gólokban gazdag mérkőzésen 40-34-re győzték le vasárnapi vetélytársukat. A két gárda találkozója ezúttal is sok gólt hozott, s emellett több finoman szólva is érdekes játékvezetői ítéletet, ám juniorjaink nem csak ellenfelükkel, hanem a játékvezetői kettőssel is meg tudtak birkózni, így a félidei szünethez érve 21-17-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe: amikor meglóghatott volna igazán ellenfelétől a DKKA fiatal együttese, mindig jött egy, vagy két kiállítás, ami alatt feljebb zárkózott a házigazda. A véghajrát azonban nem bírta a dabasi egylet, így a mieink végül ötgólos, 43-38-as győzelmet arattak, így továbbra is tartják harmadik helyüket a bajnoki táblázaton. a mérkőzés után Horváth Tibor edző érdeklődésünkre elárulta, hogy az igen rossz felfogású játékvezetés ellenére sikerült értékes sikert aratniuk, melyet elsősorban jó kontrajátékuknak köszönhettek. Csapatunk edzője a játékosok önfeláldozó teljesítménye mellett Kemény Dóra, Boldizsár Bianka, Molnár Beatrix és Szabó Janka kiváló játékát emelte még ki értékelésében.
További hírek
Küzdelmes siker
2019. ápr. 20.Háromgólos, 23-20-as győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni hazai találkozón a sportcsarnokban ma este.
Van miért visszavágni
2019. ápr. 19.A Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzéssel folytatja a K&H nőikézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Ez nem a mi napunk volt
2019. ápr. 13.Támadásban és védekezésben is elmaradt a remélt jó teljesítmény, így 26-24-es vereséget szenvedett felnőtt csapatunk az MTK otthonában.
Az MTK következik
2019. ápr. 12.A fővárosban, az MTK elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese.