„ACÉL A SZÍV!”
Az utánpótlás heti programja
Még négy mérkőzés vár utánpótlás együtteseinkre az előttünk álló napokban. A heti programban ezúttal felkészülési mérkőzés, valamint serdülő, junior és felnőtt bajnoki találkozók is szerepelnek.
Négy újabb mérkőzésen méretik meg magunkat akadémiánk utánpótlás együttesei, melyek közül a serdülők, az ifik, illetve a juniorok is pályára lépnek saját korosztályuk bajnoki találkozóin. A héten egy mérkőzést már lejátszottak serdülőink, akik tegnap az OSB F csoportjának első helyén végző Szeged otthonában léptek pályára, s szenvedtek 30-20-as vereséget. A mérlegen viszont már ma javíthatnak fiataljaink, akik közül második számú serdülő együttesünk tagjai a Vecsés SE pályáján húznak meccsszerelést este fél hattól.
A hét második felében ifjúsági és junior együttesünk veszi át a stafétabotot, hiszen csütörtökön este hat órától az Érd elleni edzőmérkőzésen lépnek pályára fiataljaink. A hétvégén NB II-es bajnoki találkozók várnak csapatainkra, melyek az Abonett KC ellen lépnek pályára hazai környezetben. Junior együttesünk délelőtt tizenegy órától a felnőtt bajnokságban, míg az ifik délután egy órától a junior bajnoki pontvadászatban küzdenek meg az újabb pontokért.
A heti program:
2014. 04. 02. 17.30 Vecsés SE - DKKA II. OSB mérkőzés
2014. 04. 03. 18.00 Érd - DKKA junior és ifjúsági csapat edzőmérkőzés
2014. 04. 05. 11.00 DKKA - ABONETT KC NB-II-es felnőtt bajnoki mérkőzés
2014. 04. 05. 13.00 DKKA - ABONETT KC NB-II-es junior bajnoki mérkőzés
További hírek
Itthon maradt a Kohász Kupa
2013. aug. 18.Hibátlan teljesítménnyel hódította el a Kohász Kupa első helyét együttesünk, mely a román HC Zalau ellen lépett pályára ma késő délelőtt, s mindkét félidőben jobbnak bizonyulva ellenfelénél, végül 35-29-re győzte le fiatal, de jól küzdő vetélytársát.
Siker a Békéscsaba ellen is
2013. aug. 17.Második mérkőzésén is győzelemnek örülhetett együttesünk a Kohász Kupán. Mátéfi Eszter tanítványai ma este hat órától a Békéscsabát fogadták, s az első félidőben nyújtott remek játékuknak is köszönhetően 29-26-os sikert arattak a vendégek felett.
Győzelem az első meccsen
2013. aug. 17.Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a folytatásban magára talált együttesünk a Veszprém elleni találkozón, s feljavuló védekezésének köszönhetően végül biztos, 34-29-es győzelemmel kezdte meg a Kohász Kupa ma délelőtti küzdelmeit.
Szurkolói vacsoracsata Kishantoson
2013. aug. 15.Remek kikapcsolódást ígért két rangos torna között a női kézilabda hagyományőrző szurkolói klub meghívása a felnőtt csapat tagjai, vezetői számára. Hangulatos környezet, finom falatok és vidám beszélgetések oldották a kemény munka okozta fáradtságot. Köszönet a házigazdáknak!
A Kohász Kupára várva
2013. aug. 15.Kemény, de jó hangulatú edzésekkel készül együttesünk a bajnokságra, valamint a közelgő Kohász Kupára, melyen három remek felkészülési mérkőzést játszhatnak Ferlingék. A hétvégi megméretésen persze fontos lesz az eredmény is, de az elsődleges cél továbbra is a csapatépítés.
2015-16 EHF Kupagyőztes




