„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Az utánpótlás heti programja

DKKA utánpótlás
2014. ápr. 02.
  • Facebook

Még négy mérkőzés vár utánpótlás együtteseinkre az előttünk álló napokban. A heti programban ezúttal felkészülési mérkőzés, valamint serdülő, junior és felnőtt bajnoki találkozók is szerepelnek.

Négy újabb mérkőzésen méretik meg magunkat akadémiánk utánpótlás együttesei, melyek közül a serdülők, az ifik, illetve a juniorok is pályára lépnek saját korosztályuk bajnoki találkozóin. A héten egy mérkőzést már lejátszottak serdülőink, akik tegnap az OSB F csoportjának első helyén végző Szeged otthonában léptek pályára, s szenvedtek 30-20-as vereséget. A mérlegen viszont már ma javíthatnak fiataljaink, akik közül második számú serdülő együttesünk tagjai a Vecsés SE pályáján húznak meccsszerelést este fél hattól.
A hét második felében ifjúsági és junior együttesünk veszi át a stafétabotot, hiszen csütörtökön este hat órától az Érd elleni edzőmérkőzésen lépnek pályára fiataljaink. A hétvégén NB II-es bajnoki találkozók várnak csapatainkra, melyek az Abonett KC ellen lépnek pályára hazai környezetben. Junior együttesünk délelőtt tizenegy órától a felnőtt bajnokságban, míg az ifik délután egy órától a junior bajnoki pontvadászatban küzdenek meg az újabb pontokért.

A heti program:
2014. 04. 02. 17.30 Vecsés SE - DKKA II. OSB mérkőzés
2014. 04. 03. 18.00 Érd - DKKA junior és ifjúsági csapat edzőmérkőzés
2014. 04. 05. 11.00 DKKA - ABONETT KC NB-II-es felnőtt bajnoki mérkőzés
2014. 04. 05. 13.00 DKKA - ABONETT KC NB-II-es junior bajnoki mérkőzés
 

További hírek

Hírkép

Elsőre jó volt

2013. júl. 30.

Kiélezett, szoros és rendkívül hasznos edzőmérkőzést játszott együttesünk a bajnoki bronzérmes Érd gárdájával ma délután a sportcsarnokban. A végeredmény döntetlen lett, s Mátéfi Eszter vezetőedző maximálisan elégedett volt a látottakkal, valamint játékosai teljesítményével.

Hírkép

Elkészült a nyári program

2013. júl. 30.

Az Érd elleni találkozóval kezdi meg a felkészülési meccsek sorát felnőtt együttesünk ma délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ferlingékre több igen komoly megméretés is vár azonban még a bajnoki rajtig, most ezeket gyűjtöttük össze egy csokorba kedves szurkolóinknak.

Hírkép

Új lendület - de előtte egy kis visszatekintés

2013. júl. 27. #DKKA utánpótlás

A legfiatalabbak kivételével valamennyi korosztályos csapatunk megkezdte a munkát, sőt, a lányok már túl is vannak az első izomláz okozta fájdalmakon. Rövidesen részletes névsorokkal és menetrenddel is jelentkezünk, de előtte egy kis nosztalgia: megtartottuk az akadémia első nyári táborát.

Hírkép

Bajnoki évadzárás a kézilabda akadémián

2013. jún. 02.

Május 29-én megtartotta fennállásának második szezonzáró ünnepségét a Kohász Kézilabda Akadémia. Értékelés, jutalmazás és egy kis búcsúkönny is belefért a jó hangulatú estébe. Szép volt lányok, jöhet a megérdemelt pihenés!

Hírkép

Mosolygós szezonzáró sajtótájékoztató

2013. máj. 30.

Közeledik a bajnoki évad vége, összegzések és a jövő tervezése a fő téma az akadémia háza táján. Örömteli bejelentésekkel állt a közvélemény elé a vezetés, és régi/új arcok is bemutatkoztak a sajtó munkatársainak.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat