„ACÉL A SZÍV!”
A Fradi előtt Argentína ellen
Rendhagyó edzőmérkőzés vár ma délután fél háromtól együttesünkre, mely Argentína válogatottjával mérkőzik meg a sportcsarnokban.
Keményen készül a Ferencváros elleni bajnoki elődöntőre, s a rájátszás további küzdelmeire a DKKA női kézilabda csapata, mely igyekezett hasznosan eltölteni az elmúlt egy hónapot. Mátéfi Eszter tanítványai a napi edzések mellett több felkészülési találkozót is játszottak: a Mosonmagyaróvár gárdájával kétszer, míg a Fehérvár KC együttesével egy alkalommal mérték össze erejüket a hosszúra nyúlt bajnoki szünetben.
Ferlingékre egy edzőmérkőzés vár még a pénteken kezdődő elődöntő előtt, méghozzá egy igen különlegesnek ígérkező csata, ugyanis ma délután fél háromtól a júliusi Pán-Amerikai Játékokra készülő argentin válogatott ellen húznak szerelést a Kohász Kézilabdázói. A dél-amerikai együttes komolyan készül arra, hogy megszerezze a riói olimpiai kvótát, így magyarországi edzőtáborozása alatt négy együttessel is összeméri erejét: a mieinken kívül a Budaörs, a Székesfehérvár, valamint a szlovák Duslo Sala csapatával is összecsap.
A ma délutáni találkozó megtekintése természetesen ingyenes, s a műtétje után lábadozó Triffa Ágnesen kívül minden játékosára számíthat a dunaújvárosi szakvezetés, ám a hét legfontosabb találkozója mégsem a mai mérkőzés lesz, hanem a péntek esti Ferencváros elleni bajnoki elődöntő, melyet a fővárosban játszanak le a Kohász kézilabdázói.
További hírek
Szoros vereség a címvédőtől
2018. szep. 22.Pontot szerezni ugyan nem sikerült, de alaposan megnehezítettük a címvédő győriek dolgát a két gárda ma esti bajnokiján.
A címvédő érkezik
2018. szep. 21.A bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC elleni hazai találkozóval folytatja a K&H kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Újabb siker az ifiknél
2018. szep. 21. #DKKA utánpótlásA GÓNA SZKKE elleni hazai mérkőzésen is magabiztos győzelemnek örülhetett harmadik számú ifjúsági együttesünk.
Fradi-siker a sportcsarnokban
2018. szep. 19.Bő negyven percig tudta tartani a lépést együttesünk a Ferencvárossal, ám a hajrában már könnyű gólokat szerezve nyert 36-23-ra a bajnoki ezüstérmes a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A Fradi következik
2018. szep. 18.A tavalyi bajnokság ezüstérmese ellen lép pályára együttesünk a K&H női kézilabda liga hétközi fordulójában.