„ACÉL A SZÍV!”
Argentína nem jelentett gondot
Kisebb hullámvölgyekkel is nagyon sima, 32-24-es győzelmet aratott együttesünk az argentin válogatott elleni felkészülési mérkőzésen a sportcsarnokban ma délután.
A Ferencváros elleni bajnoki elődöntőre készülve játszotta le ma délután utolsó edzőmérkőzését együttesünk, mely a hazánkban edzőtáborozó argentin válogatottat fogadta a sportcsarnokban.
Mátéfi Eszter tanítványai közül egyedül a térdsérüléséből lábadozó Triffa Ágnes nem állt a csapat rendelkezésére, s bár felépülése jól, a tervezett ütemben halad, ő az idei szezonban már csak a lelátóról szurkolhat társainak. Akik alaposan bekezdtek a ma délutáni felkészülési mérkőzésen, hiszen a hatodik percben már 6-1-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző, s mikor a játékrés dereka előtt nem sokkal megszerezte kilencedik találatát is együttesünk, már kénytelen volt időt kérni az argentin szakvezetés (9-2).
A folytatásban valamivel gólerősebbé vált a vendégalakulat, ám Bulath és Triscsuk átlövései mellett Vincze eredményes elfutásaival sem igazán tudtak mit kezdeni, így a 23. percben már meg is volt a tíz közte (15-5). A félidő hajrájában sokat cserélt Mátéfi Eszter is, s ez egy kicsit megbontotta a játékot, de hiába jöttek fel hat találatra a vendégek, egy gyors időkérés, valamint Takács Bianka, Triscsuk és Vincze újabb góljait követően 19-10-es állással vonultak pihenőre a csapatok.
A térfélcserét követő egy percben két újabb dunaújvárosi gólnak örülhettünk, majd a meccs ritmusát egyre inkább felvevő argentinok percei következtek, akik sorozatban ötször találtak be a cserként beállt Víg Vivien kapujába, s a 37. percben már Mátéfi Eszternek kellett magához hívni játékosait (21-15).
A rövid pauzát követően össze is kapta magát együttesünk, mely annak ellenére is növelni tudta előnyét, hogy több tiszta ziccert is elhibázott, de szűk tíz perccel a meccs vége előtt ismét tíz góllal állt jobban ellenfelénél a Kohász (28-18). Ferling két átlövése, valamint Azari újabb gólja után már 31-18-ra is vezetett csapatunk, mely a véghajrában ismét kicsit engedett a szorításon, így a hajrá ismét a rendkívül lelkes dél-amerikai csapaté volt, mely legalább azt elérte, hogy tíz gólon belül került a találkozó végére (32-24).
A mérkőzést követően Mátéfi Eszter elmondta, hogy csapata számára remek gyakorlási lehetőséget jelentett ez a hatvan perc, melyre mindenképpen szükségük volt a Ferencváros elleni bajnoki elődöntő előtt, s a következő napokban igyekeznek még tovább csiszolni játékukat, hogy a lehető legjobban fel tudjanak készülni a zöld-fehérek elleni párharcra.
DKKA – Argentína
32-24 (19-10)
DKKA: Nagy É., Azari 2, Triscsuk 8, Takács D. 1, Ferling 5, Bulath 6, Vincze 6. Csere: Víg (kapus), Hosszu, Rádl 1, Kamper, Takács B. 3, Gera, Berta. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
A serdülők is tornagyőztesek
2021. aug. 20. #DKKA utánpótlásFelnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
Továbbképzés telt ház előtt
2021. aug. 15.Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.
Serdülők csatája a sportcsarnokban
2021. aug. 14. #DKKA utánpótlásÉrdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.
Végül biztos siker!
2021. aug. 13.Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Érdi visszavágás
2021. aug. 06.Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.