„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kezdődik az elődöntő

2015. ápr. 17.
  • Facebook

A bajnoki elődöntő első mérkőzésén lép pályára ma este hat órától csapatunk. A Ferencváros elleni párharcnak a fővárosiak az esélyesei, ám ez nem jelenti azt, hogy együttesünk ne tenne meg mindent a szép eredmény eléréséért.

Hosszú, több mint egy hónapos szünet után lép pályára újra a bajnokságban együttesünk, mely ma este hat órától a Ferencváros vendégeként méreti meg magát a bajnoki elődöntőben. A két nyert találkozóig tartó párharc esélyesének egyértelműen a fővárosi zöld-fehérek számítanak, akik az alapszakaszban két alkalommal is megmérkőztek már Mátéfi Eszter együttesével: Dunaújvárosban 29-18-as, Budapesten 38-24-es győzelmet arattak Ferlingék ellen, míg a Magyar Kupa fővárosi nyolcaddöntőjében 33-21-re győzték le a Kohász kézilabdázóit.

Együttesünk tagjai igyekeztek hasznosan kitölteni a hosszúra nyúlt bajnoki pauzát, s a napi gyakorlások mellett edzőmérkőzésekkel készültek a Fradi elleni párharcra, majd az ezt követő helyosztókra. A Székesfehérvár és a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési találkozókon kívül megmérkőztek az argentin válogatottal is: utóbbit 32-24-re győzték le kedden délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mieink helyzetét mindenképpen nehezíti, hogy elsőszámú kapusuk, Triffa Ágnes súlyos sérülést szenvedett az MTK elleni alapszakasz-találkozón, s bár felépülése a várt ütemben halad, rá csak a következő szezonban számíthat a szakvezetés.

Mely elszántan várja az FTC elleni, két nyert mérkőzésig tartó párharc első, fővárosi felvonását, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, mindenképpen szeretnék megnehezíteni ellenfelük dolgát.
- Négy hét telt el a legutóbbi bajnoki mérkőzésünk óta, s ez nem könnyű időszak egy csapat életében, hiszen igen nehéz formában tartani a játékosokat. Ezzel együtt készültünk becsülettel, játszottunk több edzőmérkőzést is, s most már nagyon várjuk a Ferencváros elleni párharcot. A két nyert találkozóig tartó sorozatban nem mi vagyunk az esélyesek, de ez nem jelenti azt, hogy eleve feltartott kezekkel lépnénk pályára. Az idei szezonban már a negyedik mérkőzésünket játsszuk a Fradi ellen, úgy gondolom, hogy egyik csapat sem tud már különösebb meglepetéssel szolgálni a másiknak. Ellenfelünk nagyon jó csapatot alkot, tele van válogatott játékosokkal, vagyis ahhoz, hogy képesek legyünk jó meccset játszani velük holnap, mindenkinek a tudása legjavát kell nyújtania. a Magyar Kupában negyvenöt percig jól tartottuk magunkat, ám a hajrára elfogytunk, de bízom benne, hogy meg tudjuk ismételni a kupameccs nagyobbik részében mutatott játékunkat. Mindenképpen szükség lesz a kemény, határozott védekezésre, s a pontos támadójátékra, helyzetünket azonban nehezíti, hogy Triffa Ágnesre nem számíthatunk, s Kamper Olívia játéka is erősen kérdéses.
 

További hírek

Élő: DKKA - MTK

Élő: DKKA - MTK

2020. feb. 21.

Élő közvetítésünket a K&H Ligából az alábbi linken láthatják 18.00-tól.

Újabb rangadó előtt

Újabb rangadó előtt

2020. feb. 20.

A mieinkkel azonos pontszámmal álló MTK Budapest gárdája ellen lép pályára pénteken este akadémiánk felnőtt csapata.

Az utánpótlás helyzete továbra is rendezett

Az utánpótlás helyzete továbra is rendezett

2020. feb. 19. #DKKA utánpótlás

Az elmúlt időkben több jogos kérdés érkezett Akadémiánkhoz szülőktől, játékosoktól, edzőktől az utánpótlással kapcsolatban is.

Közlemény

Közlemény

2020. feb. 18.

Mátyás Gábor, Akadémiánk ügyvezetője az alábbi tájékoztatást szeretné eljuttatni a szurkolókhoz a felnőtt csapatunkat illetően.

Busz az MTK elleni mérkőzésre

Busz az MTK elleni mérkőzésre

2020. feb. 16.

Szurkolói információ a február 21-i szekszárdi találkozónkkal kapcsolatban.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat