„ACÉL A SZÍV!”
Érdi előny a bronzcsatában
Az Érd csapata került előnybe a bajnoki bronzpárharcban, miután 26-18-ra legyőzte kézilabdázóinkat a sorozat első, megismételt összecsapásán.
A bajnoki bronzcsata szerdai, áramkimaradás miatt megismételt mérkőzését játszotta le ma este Érden csapatunk. A találkozó előtt Mátéfi Eszter vezetőedző elmondta, hogy elsősorban a támadásban elkövetett hibáik számát kell csökkenteniük ahhoz, hogy sikerrel vegyék a mai összecsapást, ám ehhez képest az első negyed óra katasztrofálisan alakult a mieink számára. Az említett időszakban ugyanis mindössze egyetlen alkalommal sikerült bevennie együttesünknek a hazai kaput, s bár az érdiek sem remekeltek, hat találatot azért összehoztak, így a játékrész derekához érve már öt fával meglógtak a mieinktől (6-1).
A francia Signaté kiállítása alatt viszont erőre kapott a Kohász is, mely két perc alatt négy alkalommal is bevette ellenfele kapuját, ám hiába sikerült feljönnie egy találatra a mieinknek, a 20. és a 23. perc között újabb három hazai gól miatt szomorkodhattak a dunaújvárosi drukkerek (9-5). A játékrész második fele is az érdiek szája íze szerint alakult, hiszen a vendéglátók alig engedték kapujuk közelébe együttesünket: a hátralévő időben csak Triscsuk és Bulath találatai után örülhettünk, de a félidei szünetre így is magabiztos, 12-7-es előnnyel vonulhatott Szabó Edina együttese.
A térfélcserét követően ismét beragadt csapatunk, 14-7-nél gyorsan időt kellett kérnie Mátéfi Eszter vezetőedzőnek, s bár ezt követően sikerült négy-ötgólosra csökkenteni hátrányunkat, sajnos nem tudtunk ennél is közelebb kerülni Klivinyiékhez (17-13). A 45. percben ugyan még úgy tűnt, hogy van némi esély a felzárkózásra, ám a következő öt percet 4-1-re nyerte a házigazda, így a véghajrá előtt ismét héttel állt jobban ellenfelünk (23-16). A mérkőzés utolsó percei már nem hoztak túl sok izgalmat, hiszen a házigazdák könnyedén megtartották előnyüket sőt, még minimálisan növelni is tudták azt, így végül 26-18-as győzelemmel szereztek előnyt a két nyert meccsig tartó párharcban.
A két gárda szerdán este hat órától újra összeméri egymással erejét, ezúttal már a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol a mieinknek mindenképpen nyerniük kell ahhoz, hogy maradjon esélyük a bajnokság harmadik helyének megszerzésére.
Érd – DKKA
26-18 (12-7)
Részletes jegyzőkönyv később
További hírek
Nem várt, súlyos vereség
2021. szep. 25.Nagyon idegesen, sok hibával játszva szenvedett sima, 33-23-as vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vác elleni hazai bajnokin.
Folytatnák a jó sorozatot!
2021. szep. 24.A két pont megszerzésének reményében fogadja akadémiánk felnőtt együttese a Vác gárdáját az NB I-es bajnokság szombat délutáni fordulójában.
Dupla győzelem a Kozármisleny ellen
2021. szep. 23. #DKKA utánpótlásSerdülő és ifjúsági csapatunk is itthon tartotta a pontokat szerdán.
Rajt-cél győzelem Budaörsön
2021. szep. 18.Magabiztos, 31-19-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában az NB I-es pontvadászat második fordulójában.
Végre nyugodtan játszhatnak
2021. szep. 17.Az első fordulóban bravúros sikert elérő Budaörs otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese.